18. fejezet

Sziasztok!
Meglepi! :) Előbb hoztam a fejezetet, remélem örültök. Ezután azonban lesz egy két hetes szünet, ugyanis ismételten a nyakamra veszem az országhatárokat, és kilépek a magyar légtérből. :)Élvezzétek, amíg lehet, nekem pedig sok komit küldjetek, mert elég hervasztó a komment állományunk. Az előző részhez egyetlen megjegyzést sem kaptam, az előző előttihez is csak egyetlen egyet. (Köszönöm Carlie-nak, hogy akkor gondolt rám!) Sokkal jobban motiválna, és többször lenne friss is, ha tényleg abból a hatvanöt emberből valaki pötyögne nekem pár sort.
Egyébként ezer köszönet, és millió hála azért a hatvanöt rendszeres olvasóért!!! (L)

Pxx: Wedó

18. Fekete Oroszlán

/Bella szemszöge/

Az álmomat most nem zavarta meg a folytonos eső hangja, sokkal nyugodtabban tudtam elmerülni az öntudatlanságban. Bár hiányérzetem még mindig nem hagyott alább, hiszen nem volt körülöttem Edward. Hiányzott a hűvös érintése a homlokon, ahogy finoman simogat, hiányzott bársonyos hangja, ahogy az altatómat énekli. Hiányzott mellőlem, és hiába volt ki ágyam, most hirtelen túlságosan nagynak éreztem. Azon is agyalhattam, hogy miért kellett Jake-nek ilyen hirtelen lelépnie. Biztos hirtelen őrségváltás, vagy valami hasonló volt, legalábbis ezzel nyugtattam magamat. Büszke voltam magamra, mert nem hagytam, hogy Alice rám erőltesse az akaratát. Egy évvel ezelőtt még hagytam volna, de most már erősebb lettem. Bár ki kell majd valahogy engesztelnem Alice-t…. Szerintem egy közös vásárlásnak nagyon örülne, és ezzel a számlám ki is lenne elégítve. Nyugodtan sóhajtottam, hiszen egy értékes napot hagyok magam után. Nem menekülni akartam az álmok tengerébe, most nyugodtan lépdeltem a rózsás réteken. Hamar el is kapott a virágok varázsa, a pollen lágyan hullt szemeimre, ezzel elszakítva a valóságtól. Az általuk teremtett realitást láttam, olyan helyen, ahol nem kell félnem senkitől és semmitől.

Candy is szerepelt az álmomban. Nem mondhatnám, hogy megfertőzte, hiszen nem tett benne semmi rosszat. Egy kerek rét közepén ültem egyedül, mikor a fák közül hirtelen előlépett Candy. Edward nem mesélt róla túlzottan sokat, így a fantáziám szárnyalhatott. Egy fekete hajú szépséget képzeltem el, egy tökéletes arcvonásokkal megáldott lányt. Aztán rájöttem, hogy vámpír, így az arcát fehérebbnek láttam, aranybarna szemekkel, mint amilyen a Culleneknek van. Egy lenge, fehér, nyári vászonruhában volt, s mezítláb közeledett felém. Nem kimérten, hanem ruganyos, könnyed léptekkel, mintha lábai helyett, lepkék vezették volna az útját. Olyan kecses is volt, és tökéletes. Annyira szép volt, hogy belesajdult a szívem. Éreztem egy meghatott, engedetlen könnycseppet legördülni az arcomon, és rájöttem, hogy én ehhez képest nulla vagyok. Ekkor fordult át az álom rémálommá. Hirtelen hideg lett és csípős szél fújta a hajamat. Candy még mindig közelített felém, de nem szelíd arccal, hanem karmazsinvörösben izzó, félelmetes és szomjas tekintettel. Teste már kimértebb volt, még mindig könnyeden, de úgy közelített felém, mint egy ragadozó a zsákmányához. A hideg szél egyre erősebben cibálta a hajamat és az ég is besötétült. Candy vállán hirtelen egy Volturis köpeny jelent meg. Elbűvölően mosolygott, kivillantva ezzel mind a harminckét hófehér fogát. Ez az ördögi mosoly megrémített, de vonzott a tökéletes arca. Nem tudtam mozdulni a félelemtől és a lenyűgözöttségtől. Még mindig közeledett felém, és már csak három méterre volt tőlem mikor egy hatalmas villám hasította át az eget. Nem csapódott bele semmibe, de mikor visszanéztem Candy-re egy hatalmas, fekete oroszlánt láttam a helyén. Gyönyörű volt, tekintete okos és igéző. A teste robosztus, áramvonalas és mégis kecses. A léptei kifinomult, pontos és halálos ragadozóra vallottak. A szeme még mindig élénkvörösen csillogott és mintha láttam volna a szája vonalában azt az ördögi, de közben pajkos mosolyt. Egyre közeledett felém, és már csak pár lépés választott el tőle. Hirtelen ideért a mennydörgés, és erősen szakította ketté a csendet. Ekkor az oroszlán ugrott, teste megnyúlt és az izmok tökéletesen kirajzolódtak rajta. Vérbeli ragadozó volt, egy kitűnő vadász. Csak az maradt a probléma, hogy ez esetben én voltam a bárány, és némán figyeltem, ahogy az oroszlán hatalmas, fekete mancsa beterít és hátrahanyatlok a fűbe.

Ekkor az álomnak vége szakadt, zihálva ültem fel az ágyban. Az órára pillantottam, ami hajnali hármat mutatott. Edward aggódva húzta végig az ujját a homlokon, amelyen gyöngyözött a verejték. Először megijedtem tőle, de aztán gyorsan mellé bújtam, magammal húzva a takarót is. Örültem, hogy nem egyedül vagyok, hiszen nagyon félnék az éjszaka további részében. Bár ez az álom korántsem volt olyan rossz, mint, amiket akkor álmodtam, mikor Edward nem volt mellettem, mégis elég erős érzelmeket keltett bennem. Talán azért, mert nem tudtam letisztázni magamban Candy személyiségét. Egy elképzelhetetlen folt volt, tökéletes vámpír tulajdonságokkal és gonosz, féltékeny lélekkel. Meg kell majd beszélnem Edwarddal, döntöttem el magamban. Ám, most ideje, hogy kialudjam magam, ha nem akarok holnap megint lila karikákkal ébredni. Edward elkezdte dúdolni az altatómat, amivel rásegített a gyors elalvásra. Az elkövetkező pár órát nyugodt, álomtalan álomban töltöttem, így reggel frissen és üdén keltem ki az ágyból. Illetve nem is keltem, ki ugrottam a takaróból. Az éjjeli órám csörgése ébresztett most is, de mosolyogva pattantam fel. Egy lágy puszit leheltem Edward ajkaira, mire értetlen arckifejezéséből elnéző és vidám lett.

Felkaptam a neszesszerem és tánclépésekkel, könnyedén haladtam a fürdőszoba felé. Gyorsan rácsuktam az ajtót, majd előkotortam a fogkefémet és a fogkrémemet. Miután végeztem a fogmosással, egy ki hideg vizet engedtem a tarkómra és az arcomra is fröcsköltem belőle. Még szerencse, hogy a fürdőszobában volt szőnyeg a csempén, különben úszna az egész fürdő. A fröcsköléses felfrissülés jó mód, de sajnos az én bénaságommal keverve elég szép kis pocsolyát sikerült kialakítanom a mosdó körül. A szőnyeg cuppogott alattam, úgyhogy gyorsan kimenekültem a fürdőből és visszatérve Edwardhoz a ruhák közt kezdtem kotorászni. Sajnos az időjárás már visszatért a régi kerékvágásba, ismételten esett az eső, így a lengébb ruházat ki van csukva. Mégsem akartam most pulóverben, meg bunda cuccban megjelenni, így aztán kivettem egy vastag pántos fehér trikót és egy barna, rózsaszín, fehér kockás inget. A fehérnemű és a fölsők mellé még kiválasztottam egy kényelmes farmert.

– Edward – fordultam felé pirulva.

– Öhm… persze, bocsánat – fordult háttal nekem, mire gyorsan levettem a pizsamámat. Felvettem egy kényelmes, fehér, kicsit csipkés fehérnemű szettet, a nadrágomat, majd a két felsőt. Egy pillanatra elgondoltam, hogy mi lenne, ha betűrném a trikót, de ezt az ötletet gyorsan száműztem. Most egy kicsit laza napom lesz, legalábbis az öltözékem ezt mutatja. Felkaptam még egy fehér titokzoknit és megcéloztam a tükröt.

– Edward! Most már leskelődhetsz – fordultam felé, miközben még mindig a tükör előtt billegtem. Színpadiasan fordultam egyet a tengelyem körül, mikor már engem figyelt.

– Gyönyörű vagy – mondta áhítattal a hangjában, miközben le se tudta venni rólam a szemét. Ez némi önbizalommal töltött el, főleg azok után, hogy elképzeltem álmomban Candyt.

– Köszönöm – pukedliztem, majd egy mosollyal az arcomon Edwardhoz lépdeltem. Megfogtam a kezét, és együtt indultunk lefelé reggelizni. Charlie már nem volt itthon, amit csodáltam is, hiszen ilyenkor még nem megy munkába, de nem nagyon húztam fel magam rajta. Ha munka van, hát munka van. És egyébként is sokkal jobb így, hogy Edwarddal reggelizhetek. Megcsináltam a müzlimet, miközben Edward kitöltött nekem egy jó nagy pohár narancslevet. Hálásan mosolyogtam rá, de valahogy nem éreztem magam kényelmesen.

– Te biztos nem kérsz semmit? – kérdeztem tőle, bár sejtettem, hogy mit fog felelni.

– Nem – forgatta meg szemeit, de elnézően mosolygott rám. – Nekem már az is éppen elég, hogy nézhetlek evés közben. És nem hinném, hogy a hűtőtökben találnék valamit a saját ízlésem szerint.

– Talán egyszer el kellene rejtenem benne egy liter marhavért – töprengtem, mire felnevetett.

– Kerge marha az van itt épp elég – mosolygott, miközben kavargattam a müzlimet.

- Hékás! Nem úgy volt, hogy háziállatot nem gyilkolászunk? – emeltem fel a fejem, miközben egy falatot nyomtam a számba.

– Lehet, hogy ez esetben kivételt teszek – villantotta fel tökéletes fogsorát, mire meglódult a szívem. Nem a félelemtől, hanem magától a szépségétől. El sem tudtam képzelni, hogy mutatok mellette, de lehet, hogy jobb is így. Kevésbé élénk fantáziával, de boldogabban.

Mikor lankadt a szívem heves verdesése, belapátoltam a müzlimet és felhajtottam a narancslevemet.

– Jól esett, köszönöm szépen – mosolyogtam rá.

– Csak természetes – somolygott. Kivittem a mosogatóhoz az edényt és a poharat, elmostam mindkettőt, majd szépen el is törölgettem. A müzlit visszaraktam a szekrénybe, a tejet és a narancslevet pedig a hűtőszekrénybe. Eközben Edward dúdolgatott, én pedig azon gondolkodtam, hogy mitől ez a fene jó kedvem. Sokszor volt olyan nap, amikor nem volt kedvem kikelni az ágyból, nemhogy reggelizni, meg mosogatni. Elrakni a narancslevet? Eltörölni az edényeket? Nagyon kelletlenül csináltam, most pedig boldogan és háziasan tettem mindezt, mintha egy igazi konyhatündér lennék. Minden esetre tetszett ez az önfeledt vidám hangulat, boldogan úsztam Edward lágy hangjában. Még volt időnk, hogy beérjünk, így leültem az ölébe és vállára hajtottam a fejemet. Csak pár percig tudtam élvezni ezt a fajta nyugalmat, mert Edward elhallgatott és a mellkasából halk morgás tört felszínre. Aztán hirtelen alább hagyott, és a lábával kezdett ringatni bennünket.

– Miről maradtam le? – kérdeztem nyugodtan, de kíváncsian.

– Jacob – mormolta Edward és el sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett vele. Valószínűleg ide tart, épp ezért lett olyan rossz kedve. Nem találgathattam, hogy miért, mert már hallatszott is a fék csikordulása, ahogy megáll a ház előtt. Ajtócsapkodást hallottam, miközben kimásztam Edward öléből, hogy ajtót nyissak. Jake már ott is állt a tornácon, és kettőt kopogott. Elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam neki az ajtót.

– Szia, Bella! – köszönt és az arca szenvtelen volt. A hangja alapján egy maszk volt az arcán, amiről nem olvashatott le senki semmit. Természetesen csak nekem volt fenntartva, hiszen Edward hallotta minden gondolatát. Szuper…

- Jó reggelt Jacob! Mi szél hozott erre? – kérdeztem könnyedén. Ezt a játékot ketten is játszhatjuk! Visszaültem Edward ölébe, onnan néztem Jacobot. Egy kicsit megilletődött, aztán megköszörülte a torkát.

– Ömm… Bella, mit szólnál, ha ma velem jönnél az iskolába? – kérdezte. Ezen meglepődtem, mindenre számítottam csak erre nem. Lehullott rólam a maszk, amit körül belül egy percre vagy annyi időre se sikerült fenntartanom. Igaza van Edwardnak, nem megyek színészi pályára.

– De Jake! Te a rezervátumban jársz suliba, nem? – kérdeztem.

– Elviszlek a Forksi sulidba, nekem meg később kezdődik a tanítás, mint nálatok – felelte.

– Oké… - mondtam neki, bár inkább hangzott kérdésnek, mintsem kijelentésnek. – Menjünk – sóhajtottam. Egy finom csókot leheltem Edward ajkaira, majd kipattantam az öléből és célba vettem az előszobát. Kivettem a szekrényből a fekete színű, piros körvonalú, fehér színű pipával ellátott cipőmet és felhúztam a lábamra. Felkaptam a kabátomat, majd Jacob után kimentem a házból. Edward is jött utánam. Mikor be akartam zárni az ajtót, eltolta a kezemet.

– Hagyd, majd én. Menj csak – biccentett Jacob felé. – Szeretlek.

– Én is – feleltem gyorsan, mert Jake türelmetlenül túráztatta a Rabbitot. Bemásztam a kocsiba, bekötöttem az övemet, és Jacob arcát figyeltem. Még mindig ott ült rajta az a szenvtelen maszk, ami reggel is. Nem tudtam mire vélni, de egy dologban biztos voltam. Ő jobb színész nálam.

– Bella, emlékszel Leah-ra? – kérdezte tőlem egy kis idő elteltével. Meglepetten pislogtam párat, majd próbáltam visszaemlékezni a náluk eltöltött spagetti partikra és az ott megjelenő arcokra. Szinte minden arcot rézszínű bőr fedte, de végül sikerült rájönnöm, ki Leah. A beszédes Seth Clearwater nővére, aki kicsit magába húzódóbb és undokabb.

– Igen – feleltem. Nagyot nyelt, aztán folytatta.

– Azért mentem el tegnap úgy, és ezért ne haragudj – fordult felém bűnbánó arccal. – Mert Leah átváltozott.

Hirtelen felszaladt a szemöldököm és értetlenül néztem Jake-re. Egy lány? Az, hogy lehet? Nem csak fiú-vérfarkas lehet? Ezek szerint már bárkiből lehet farkas? La Push összes gyerekénél fennáll a veszély.

– Ne is kérdezd – sóhajtotta, látva kétkedő arckifejezésemet. – Mi sem tudjuk, hogy hogyan, vagy miért? Sam eléggé ki volt akadva. Úgy éreztem, hogy tudnod kell. Megbízom benned annyira, és most egy ideig vigyáznom kell Leahra, úgyhogy – megrántotta a vállát. – kicsit több időt tölthetsz kettesben a piócáddal.

Tiltakozni akartam, mikor hirtelen leállította a motort. Észre se vettem, hogy mikor értünk ide, nem gondoltam volna, hogy a Rabbit ilyen jól megy. Vagy csak én gondolkodtam túl sokáig az arcán? Mindegy, végülis nincs jelentősége, a lényeg annyi, hogy mostantól ritkábban látom Jacobot, ami kifejezetten rossz.

– Jacob, hiányozni fogsz – mondtam őszintén, mire elvigyorodott.

– Hát igen… Nem lesz meg az édes, puha és ölelni való plüssfarkas, akivel lehet szórakozni. Nem tudom, hogy fogod kibírni nélkülem – vigyorgott.

– Van helyette jégkrémem – motyogtam, miközben kiszálltam a kocsiból. A fejemre nyomtam a kapucnimat, majd becsuktam magam mögött az ajtót. A járdára vonultam és integetve figyeltem, ahogy Jacob elhajt. Hiányozni fog, úgy igazán…

Nem volt sok időm felfogni, vagy feldolgozni, hogy mivel jár az a tény, hogy Leah is vérfarkassá válik. Jessica haladt el mellettem, és oldalba bökött.

– Na, mi az? Nem elég jó a Cullen? – kérdezte grimaszolva. Mosolyogva fordultam hozzá, pedig ő gúnyosan szólt hozzám.

– Tudod, jól esik egy kis változás… Kezdtem beposhadni mellette – kacsintottam rá.

– Akkor lehet, hogy majd futok egy kört nála – vigyorodott el, fél év óta először. – Amúgy, a hétvégére jó időt mondanak, lemegyünk egy páran a partra. Nincs kedved velünk jönni?

– Melyikre? – kérdeztem vissza, de nem sok partot ismertem, és csak reménykedni tudtam, hogy La Pushra gondolt.

– A First Beach-re. Ha fürdeni nem is, de szörfözni fogunk – kacsintott rám. Ajjaj, én a deszkán? Ki van csukva!

– Inkább szerintem Angelával megnézzük a kis tavakat, amíg ti lovagoltok a hullámokon – mosolyogtam. – Egyébként szívesen megyek.

– Szuper! Találkozunk matekon! – mondta, majd eltűnt a hármas épület felé. Hm… milyen érdekes. Az év végére minden megoldódni látszódik. Újra kiépíthetem a kapcsolataimat a suliban, Edwarddal éppen nincs semmi bajunk, Jacob is viszonylag beletörődött a dologba. Meglepően könnyen ment minden és nem is értettem. Biztos, hogy lesz valami, ami miatt ez a kiegyensúlyozott boldogság elkezd lefelé ívelni. Remélem, ezt a napot még nekem adják az égiek, és nem lesz semmi gondom ma. Így hát, reményekkel telve indultam el az egyes épület felé.

Ui.: Kommentet! PLS!!

17. fejezet (2.rész)

Sziasztok!
Itt a fejezet, hozzáfűzni valóm nincs, jó olvasást!

Véres pusszantás: Wedó

17. Újra éledve II.

Legnagyobb meglepetésemre Edward karjai helyett, Alice-ébe estem, mivel a küszöbön sikerült megbotlanom. Szeretgetve ölelt magához, de elkerekedtek szemei, mikor meglátta, hogy nézek ki.

- Bella! – mért végig, bár láthatta előre, hogy a karjaiba fogok zúgni. – Hogy nézel ki?

Én csak pirultam karjai közt és próbáltam felállni, de nem válaszoltam kérdésére. Vajon tényleg ilyen szörnyen festek, vagy csak Alice dramatizálja túl a dolgokat? - Töprengtem el és nagyon reméltem, hogy a második lehetőség igaz. Nem mintha az osztálytársaim mostanában annyira érdekeltek volna, de Edward annál inkább. Előtte nem akartam úgy kinézni, mint egy bányarém, bár ő mindig azt állította, bármiben tetszem neki. Szerintem túlzott, de elég erősen, vagy csak nem akarja, hogy emiatt is nyugtalankodjak. Végülis Edward látott már a kopott melegítőmben és fakószürke pólómban, amit pizsamának használtam, így talán nagy meglepetés nem érheti.

Azt viszont nem értettem, hogy Alice mire célzott. A nyilvánvalón túl, a ruhámat kritizálta, vagy a hatalmas, sötétlila karikákat a szemem alatt?

– Neked is, szia, Alice! – feleltem elengedve a fülem mellett az előbbi kérdését, mikor sikerült a saját lábamon megállnom segítség nélkül.

– Bella, így egy tapottat se mehetsz tovább. Ha már kihagytad a reggelit nálunk, legalább felvehettél volna valami szebb ruhát – ráncolta a szemöldökét. Arrébb mentünk az ajtóból, hogy a kiáramló diákok ne lökjenek fel bennünket. Jessica felhúzott orral ment el mellettem, egy pillantásra se méltatott. Bár nem hinném, hogy most Jess figyelő tekintete sokat jelentett volna számomra. Az sokkal jobban zavart, hogy Mike, a mindig kedves, aranyos, gyorsan felejtő Mike most szikrákat szóró szemekkel haladt el mellettünk. A szúrós pillantásokat csak nekem címezte, Alice-t nem érték efféle támadások. Őt mindenki szerette, ha néha nagyon idegesítő is tudott lenni. Ez nem vámpír adottság, bár Emmettet is nehéz hosszabb ideig utálni, de inkább Alice-es jellemvonás.

Nem hagyott tovább gondolataimmal játszadozni, megfogta a karomat és elhúzott a terem elől. Figyelnem kellett, hogy ne ütközzek bele egyetlen szekrénybe, vagy diákba se, mikor egy ajtó felé húzott. Igazából sosem jártam ezen ajtón belül, bár tudtam, hogy mi van a túloldalán. Levegő, csempe, fuga, porcelán, fém, víz, fa, műanyag. Nem értettem, hogy Alice miért húz a suli-vécé felé. Amíg azon agyaltam, hogy mit akarhat tőlem és a vécétől, addig ő egyenletes, gyors és határozott lépésekkel haladt az ajtóhoz. Végre valahára sikerült egy kicsit szusszannom, mikor megállt előtte. Berepültünk a helységbe, ahol rögtön megcsapta az orromat a fertőtlenítőszer és az ammónia szúrós keveréke. Alice elhurcolt a mosdókagylók mellett, hátra a vécéfülkékhez. Leghátulra vitt, ahol egy fehér radiátor volt. Rátette szürke táskáját, majd méregetni kezdett. Egy kék farmer volt rajtam, és egy fehér, semleges színű fölső. A hideg idő miatt hosszú ujjút vettem fel és úgy látszik valahogy nem sikerült eltalálnom Alice ízlését.

Felhúzott szemöldökkel méricskélt, aztán elkomorult a tekintete. Pár pillanat múlva újra kivirult az arca és nem olyan sötéten nézett engem. Elképzelni se tudtam, mi játszódhat le a fejében, de nem is volt időm ezen sokat gondolkodni. Kotorászott a táskájában, majd előhalászott egy Hello Kitty-s szürke felsőt. Amint megláttam a rózsaszín kontúros macskát, azonnal elkerekedtek a szemeim.

– Alice – parancsoltam rá tagadóan. Ő vállat rántott, de kicsit mogorvább tekintettel húzta ki a következő felsőt a táskájából. Kíváncsi lettem volna, hányat pakolt be? De nem mertem megtippelni se, épp ezért inkább a felsőre tereltem a figyelmemet, amit éppen kihúzott. Egy sima, szürke hosszú ujjú volt. Első látásra. De aztán megláttam a többi részét, és ismét meg kellett lepődnöm. Alice egy olyan blúzt választott, aminek a mellrészénél két szem volt. A szempillák hosszúak és dúsak voltak, és az alsó szemhéjon türkizkék flitterek sorakoztak. Ez volt az egyik szem a párból. A másiknak csak a szempillája volt meg, így, aki szembe kerülne velem, azt látná, hogy a mellemmel kacsintok rá. Hát, mit mondjak? Alice-nek vad és egyedi ízlése van az biztos, de rám tudna erőszakolni egy ilyen felsőt?

Reménykedve pillantott rám, de én hevesen ráztam a fejemet. Alice szája bosszankodó grimaszba torzult, majd idegesen vette ki a következő darabot. Elszégyelltem magamat, amiért ennyire negatívan fogadom az ötleteit, és az ő ruhadarabjait. De alig volt időm ezen rágódni, mert már ki is kapott egy rózsaszín felsőt. Két fekete kéz volt rajta, szintén mellvonalban. Azt hittem visszasírom a Hello Kitty-t. Nem szerettem volna, ha úgy mászkálnék, mintha folyamatosan tapizna valaki.

– Melyik legyen Bella? – kérdezte kevésbé lelkesen.

– Alice – motyogtam. – Én nem hiszem, hogy nekem valók ezek a darabok.

– Ilyenről szó sincs! Akkor én választok - fordította maga felé a blúzokat. Rövid mérlegelés után döntött. – Ez lesz az – vigyorgott. Szürke felsőt nyújtott felém, amin a kacsintós szemek voltak. Szuper… - Csajos, mégsem kihívó, nyugodt, de nem unalmas.

– Alice… - kezdtem, de nem tudtam folytatni a fejemben lévő hangoktól. Szavak, mondatok keringtek bennem, hol angyali hangon duruzsolva a fülembe, hol pedig gátlástalanul a képembe ordítva. A szavak hasítottak a fejemben, vagy lágyan hullámoztak, de egyiktől sem tudtam gondolkodni. Így hát, hagytam, hogy egy kicsit felszínre törjenek az elfojtott érzelmek, és csendben úsztam az árral. „Mi…” „Ne beszélj bolondokat!” „Mindig is szeretni foglak.” „Ha tényleg ezt akarod…” „Nem vagy hozzám való, Bella!” „Nem” „Bella, én nem akarlak téged magammal vinni.” „Bella, mi elmegyünk.” „Ha tényleg ezt akarod…” „Te… nem… akarsz… engem?” „Szüksége van rád!” „…Olyan az emlékezeted, mint a szita!” „És a te emlékeid?” „Én nem felejtek el semmit.”

Aztán a helység süllyedni kezdett velem a szavak hatására, egyre lejjebb és lejjebb estem. Majd, mintha becsukódott volna egy ajtó, a szavak megállíthatatlan folyásának hirtelen vége szakadt. Próbáltam felfogni, hogy az agyam mit szeretne tőlem, de nem sikerült megértenem a célját. Halkan hümmögtem egyet és próbáltam visszafojtani a sírást. Alattomos könnycseppek gyűltek a szemem sarkába, de erős pislogással visszavertem a rohamot. Inkább a mondatokon próbáltam gondolkodni. Miért hozta fel az elmém ezeket a fájó emlékeket? És miért éppen most? Sajnos nem sikerült rájönnöm semmire, nem kaptam választ kérdéseimre.

Alice csettintgetni kezdett az orrom előtt, hogy kiszedjen a kábulatból. Megráztam a fejem, majd rá figyeltem. A kezembe nyomta az fölsőt, majd a vécé felé intett. Egy pillanatra megtorpantam és a vécéajtót néztem. Azon kezdtem gondolkodni, hogy minek vegyem én ezt fel? Nem jó az, ami rajtam van? Dehogynem!

Visszanyomtam Alice kezébe a felsőt és mélyen a szemébe néztem.

– Alice, ezt nem – jelentettem ki sziklaszilárdan, erősségemen még Alice is meglepődött. Sosem voltam egy akaratos nőszemély, de nem kényszeríthetnek rám olyat, amit nem akarok. Ez eddig sem történt másképp és eztán se fog változni.

Felkaptam a táskámat a radiátorról, és kivonultam a lánymosdóból. Olyan hévvel vágtam ki, hogy majdnem kiesett a keretéből, de Alice-nek sikerült némiképpen felidegelnie. Hórihorgas léptekkel tettem meg az utat a biológia terem felé, ahol Edward várt. Ez az egyetlen békítő körülmény tudott rám hatni, és mihelyt megláttam szerelmemet a hármas épület ajtajában, rám várva, hirtelen elpárolgott minden dühöm a Cullenek iránt. Legfőképp Alice-szel nem tudtam most foglalkozni, az agyam minden sejtjét lekötötte Edward vadítóan gyönyörű mosolya, melyet rám villantott. Mikor odaértem hozzá, kezemet az övébe rejtettem, összekulcsolva őket. Ő a másik kezét végighúzta a járomcsontomon, majd a derekamra csusszant. Mosolyogva, boldogan léptünk be a terembe, ahol sikerült Mike gyűlölködő tekintetét elkapnom. Egy pillanatra még bűntudatot is éreztem, de aztán Edwardra korlátozódott minden figyelmem.

– Gratulálok – mondta mosolyogva.

– Sikerült kiakasztanom Alice-t – pirultam el, s ahogy vigyorogva bólintott igazolta félelmemet.

– De örülök, hogy nem uralkodott rajtad – mondta komolyan, félmosollyal a szája szélén. – Őszintén szólva kicsit sok már Alice-ből. De persze őt nem lehet leállítani, úgyhogy számíthatsz újabb támadásokra – kacsintott rám.

Én csak felsóhajtottam és reménykedni tudtam, hogy visszavesz egy kicsit. A tanár be is toppant mikor Edward befejezte a mondandóját. Egy állványt tolt maga előtt, amin egy vetítő volt. Most félhangosan sóhajtottam, hiszen unalmas órának nézünk elébe, mikor filmet kell nézni. Szerettem az ilyen vizuális órákat, amitől könnyebben el tudtam képzelni a tananyagot, de mióta Edward visszajött, nem értem rá filmet nézni. Túlságosan lefoglaltak a körülöttünk lévő szikrák, amik azonnal megjelentek, ahogy a tanár lekapcsolta a világítást. A vetítés még el sem kezdődött, de én máris untam. Próbáltam nem észrevenni, ahogy Edward a szeme sarkából engem néz, és azt is, ahogy villámlott körülöttünk a levegő. Azt hittem felperzselnek ezek az apró szikrák, ahogy a bőröm szélén táncoltak. Kellemes borzongás futott végig rajtam, ahogy Edward lepkeszárny finoman simogatni kezdte a karomat. Hálásan és szerelemmel átitatott pillantással köszöntem meg a kedveskedését. Egy fél pillanatig azt hittem, hogy idehajol és megcsókol, de aztán rendezte arcát és újra a képernyőt figyelte. Nekem nem volt elég érdekes a film, így inkább Edward arcát tanulmányoztam, vagy a falon lévő repedéseket számolgattam.

Lassan és unalmasan telt el ez az óra, ahogy a hét további napjai is. Jacob szinte állandó vendég lett nálunk, aminek Charlie nagyon örült, azonban Edward már kevésbé. Eltűrték egymást és Jake is rendesen viselkedett, bár a csókolózásainkat nehezen viselte. Nem is akartam bántani, így is épp eleget fogom az elkövetkezendő időben, így próbáltam éjjelente, vagy az iskolába élvezni Edward ajkait. Pozitívan csalódtam Jacobban, hiszen nem rohant le többet olyan szándékkal, hogy szakítsak a barátommal. Így sokkal kellemesebben éreztük magunkat, és egy meccs erejére odafeküdtem melléjük, mikor Edwardnak mennie kellett. Nem akartam hamis álmokba ringatni Jake-et, de nagyon jól esett, mikor a kanapé előtt feküdtünk és puha, meleg mellkasára kuporoghattam. Jól esett a melegség és a finom gyantával keveredett erdő illat, ami belőle áradt. Így jobban élveztem az egyébként nagyon unalmas Mariners meccset.

Szinte minden nap nálunk aludt Jacob is, ha nem kellett járőrözni, mennie. Egyik éjjel, mikor még nem ért vissza Edward, Jake érdekes kérdéssel állt elő. Nem volt sértő, inkább csak kíváncsi, de az ő szájából elég furcsa.

– Mit szeretsz Edwardon? – kérdezte, miközben az ágyamon heverészett. Épp visszajöttem a fürdőszobából, letettem a neszeszeremet, hogy átgondolhassam a dolgot. – Mármint ne vedd sértésnek, nem annak szántam. Csak próbálom megfejteni a kapcsolatotokat.

– Ez elég bonyolult – telepedtem le mellé az ágyra. – Edward egy nagyon összetett személyiség. Ő nem hisz a lélekben, de szerintem neki van a legcsodálatosabb lelke a világon. Nem úgy vonzódom hozzá, mint mondjuk hozzád. Te az éltető erőm voltál, de másképp és emiatt fáj a fejem még most is. Félek, hogy mi lesz veled Jacob… Most még elvagyunk, de ha Edward többet szeretne, és nekem választanom kellene… Nem akarlak elveszíteni Jake! De nem tudom összeegyeztetni a két életemet, a két énemet. Edward is és te is nagyon fontosak vagytok a számomra… - Egy pillanatra elhallgattam, mert nem találtam a szavakat, amik kifejeznék érzéseimet.

– Bella, én nem akarom, hogy szétszakadj – motyogta a hajamba. – Ha te tudod, hogy mi a jó neked, akkor én nem állok a boldogságod útjába. De amíg nem döntöttél a jövődről, addig nem tudok biztosan semmit. A szerződést nem lehet csak úgy felrúgni, hiszen komoly következményeket vonna maga után. Fontos döntést fogsz meghozni, a két nép sorsa a te kezedben van most.

Elhallgatott, amíg próbáltam megemészteni a hallottakat. Jacobtól kevés ilyen érzelmi kitörést hallok, hiszen annál erősebb férfi. Az a probléma, hogy igaza van. Nagyon nagy teher van a vállamon, mert, ha úgy döntök, csatlakozom a Cullen klánhoz, mint vámpír, akkor az egyezséget felrúgják a Cullenek. Ezzel háborút szítok a Quiliute-ok és a Cullenek közt. Ha viszont Jacobbal maradok, akkor tönkreteszem a Cullen klánt, de legfőképpen Edwardot. Bármit teszek, magas árat fizetek.

– Mennem kell – pattant fel Jake idegesen. – Jó éjt, Bella!

– De Jake… - kezdtem volna, de már ki is ugrott az ablakon. Mire kikászálódtam az ágyból és odaszaladtam az ablakhoz, már csak azt láttam, ahogy egy kékes farmerdarab eltűnik a zöld sűrűben. A csodával határos módon, ezen az éjjelen nem szakadt az eső. Sokkal nyugodtabban tudtam visszafeküdni az ágyba, és kényelmesebben, mélyebben alhattam, hiszen a tetőn verdeső vízcseppek most nem háborgatták álmomat.

17. fejezet (1.rész)

Sziasztok!
Bocsi, hogy nem siekrült pénteken kitenni, de fellángolt bennem a Breaking Dawn láz, így szinte az összes szabadidőmet az olvasással töltöttem. Mondanom sem kell fergeteges a könyv és remélem, hogy megbocsájtjátok ezt a kis csúszást. A többség talán megérti mire gondolok! ;) Nem sokára jön a fejezet második fele, addig is véres pusszantás minden kedves olvasónak!
Wedó

17. Újra éledve (1.rész)

/Edward szemszöge/

A kocsi gyorsan száguldott a vizes úton, miközben idegesen dörömböltem a kormányon. Elindítottam egy CD-t, amin kemény, zúzós számok voltak. Az énekessel együtt kántáltam a versszakokat, és sikerült valamelyest elterelnem a figyelmemet. Nem tartott azonban a kikapcsolódás sokáig, mivel hamar odaértem a Swan házhoz. Pár sarokkal az utcájuk előtt leparkoltam és futva tettem meg a maradék távolságot. Reggel, ha Charlie kilép az ajtón és az én kocsimat találja a feljárón, akkor biztosan dührohamot kap, ami senkinek se jó. Nekem viszont nem osztott, nem szorzott ez a távolság, hamar odaértem a ház falához.

Felugrottam a párkányra, majd finoman megtoltam az ablakot. Nyikorogva nyílt ki és elhatároztam magamban, hogy legközelebb hozok olajat. Beugrottam, majd egy gyors népszámlálást tartottam. Bella az ágyban feküdt és aludt, Jacob a hintaszékben horkolt, Charlie gondolatai pedig egy jó nagy csokistorta körül forogtak. Abból tudtam, álmodik, hogy a csokitorta tetején megjelent Renée és táncolva gyújtotta meg a gyertyákat. Nem volt nagyobb a nő egy gyufaszálnál, Charlie áhítatosan álmodott minden részletet. Éreztem a gondolatain keresztül a vágyódást és a beletörődést. A fejében többször lejátszódott már a szakítás jelenete, de szerintem sikerült már megemésztenie a veszteségeket.

Beljebb mentem a szobába és a szemem megakadt Bella éjjeli szekrényén. Egy könyv volt hanyagul letéve a digitális óra mellé. A borítón a Rómeó és Júlia cím díszelgett és engem kirázott a hideg. Kezembe vettem a rongyos kiadást és megszemléltem a könyvet. A könyvjelző a mű végénél volt betéve, épp a párviadalnál volt betéve. A szerző röviden és tömören írja a jelenetet Paris és Rómeó közt. Küzdenek. Paris elesik.

Sosem értettem, Bella miért rajong annyira ezért a könyvért. Bár kezdem megérteni Rómeó helyzetét és szerelmüket. A végtelenségig és tovább haladó szerelmet, mely önzetlen és törhetetlen. Egy kapocs két ember közt, mely mindennél erősebb. Csak a halál választja el őket, sőt talán még az sem. Láttam már rengeteg feldolgozását jobbnál jobb színészekkel, de sose tudott igazán megfogni. Rómeót sosem értettem meg, hogy lehet ennyire bolond. Hibát hibára halmoz, s a saját elkeseredettségében keres menekvést. A családnevük miatt szenvednek, amit nem tartok igazságosnak, bár a jelen kor nem ítélheti meg az akkori életet. Nem ítélkezhetek se Rómeó, se Shakespeare felett, hiszen nincs jogom hozzá. Ez a darab ilyen lett, így lett világsiker.

Jacob hangos hortyogása szakított ki a műelemzésből és már nem volt kedvem Rómeóval foglalkozni. Helyette inkább Bellát figyeltem, ahogy békésen szuszog a párnáján. Egy szürke trikót és egy sortot használt pizsama gyanánt, ami nem könnyítette meg a dolgomat. Teste vonzotta a szememet, alig tudtam nem rajta legeltetni tekintetemet. Barna haja itt-ott az izzadtságtól nedvesen tapadt a nyakára, vagy homlokára. Nem is csodáltam, hiszen Jacob szinte kályhaként fűtötte a kis szobácskát. Nem tudtam, hogy hova álljak, hogy ne legyek túl közel hozzá, de ne legyek túl messze Bellától.

Végül szerelmem oldotta meg a problémát. Forgolódni kezdett az ágyban, ide-oda mocorogni. Volt, amikor attól rettegtem, hogy legurul az ágy másik végén, olyan erősen forgott. Mintha keresett volna valamit, de lábai meg-megrándultak, amiből arra következtettem, hogy szalad az álmában. Valahová rohan.

– Áú! – nyögte, majd mintha csak felállt volna egy esés után, újra futni kezdett. Bár ebben nem lehettem biztos. Egyre jobban kezdett izzadni, amitől kicsit megijedtem. Már az is megfordult a fejemben, hogy kirakom Jacob szűrét, mikor Bella egyszer csak felnyögött.

– Edward! – sóhajtotta és a síráshoz hasonlított a hangja. A lábai görcsösen mozogtak, nyugtalanul forgolódott. Nem tudtam mit kellene tennem, de nem tetszett a dolgok állása. Odamentem szerelmemhez és a homlokára tapasztottam tenyeremet. Ettől talán kissé lenyugodott, de pár perc után még jobban kezdett izzadni. A szoba feszült csöndjét Ő törte meg egy éles sikollyal. Felült az ágyban, és a takarót a szájához tapasztotta. Ekkor vette észre figyelő, aggodalmas szemeimet, amitől kissé hátrahőkölt.

Attól féltem, hogy Charlie netán tán felébred, de csak morgott egyet, majd újból horkolni kezdett a szomszédos szobában. Az álmában ez úgy jelent meg, hogy savanyú lett a csokoládétorta.

Jacob viszont teljesen kiütötte magát. Úgy aludt, mint a bunda, meg sem szakadt végtelen hortyogásának egyenletes menete. Ha bombát robbantottunk volna, akkor sem ébredt volna fel. Ennek nagyon örültem, végre kicsit valóban kettesben lehettünk Bellával. Jelenléte nem jelentett sokat, gyorsan meg tudtunk feledkezni a külvilágról.

– Edward – nyögte Bella, majd szorosan átölelte a nyakamat. Én készségesen húzódtam közelebb hozzá. Felültem az ágyra és a hátát simogattam, vagy nyugtató szavakat suttogtam a fülébe. Szerelmem kapkodva szedte a levegőt, próbálta megemészteni, vagy éppen elfelejteni álmát. – Edward én úgy sajnálom! – mormolta halkan.

– Mit sajnálsz Bella? – kérdeztem meglepetten. Eddig nekem volt okom szabadkozni, őt nagyon ritkán láttam, vagy hallottam ilyennek.

– Csak egy álom – motyogta. – Csak egy álom volt.

– Mesélj az álmodról – kérleltem és ő készségesen mormolta a nyakamba történetét. A sírással küszködve mesélte, ahogy szaladt az erdőben. Az álmában minden olyan valóságosnak, élénknek tűnt, nem is vette észre, mikor tért le az ösvényről. Az erdő mindenhol egyforma volt, minden fa egyforma, kétségbeejtően ugyanolyan. Azt mondta, hogy engem követett. Én tűntem el a fák közt, miattam eredt útnak a végtelen erdőségbe. Hiszen - újra - elhagytam, és nem tehetett mást. Tudta, hogy nem képes már egy napot sem végigélni nélkülem, így kétségbeesetten futott utánam. Aztán volt egy pont az álmában. Egy pont, ahol minden felfordult és a rémálom a tetőpontját érte el. Annál a pontnál jött rá, hogy engem hiába keres. Hiába fut a láthatatlan lábnyomom után, túl jól elrejtettem nyomaimat, túl gyorsan száguldottam előtte. Túl kevés Ő, ahhoz, hogy megtalálhasson. Tudta, hogy csak, akkor térek vissza, ha én úgy találom jónak, és tudta, hogy ez sosem fog megtörténni. A fájdalmas tény borotvaként szúródott mellkasába, éles gyötrelmet hagyva maga után. Ekkor sikoltott a kíntól, ekkor ébred fel, ekkor találta magát ismét szemben velem.

Próbáltam csitítani, elfeledtetni vele az ilyen szörnyű rémálmokat. Volt alapja az álomnak, de teljességgel kizárt, hogy tényleg előforduljon. Túl erősen kapaszkodok Bellába, ahhoz hogy újra elhagyjam. Túl önző vagyok, ahhoz hogy nélküle éljek, ezzel veszélybe sodorjak egy városnyi élőlényt. Az őrületnek is volt határa, már csak az a kérdés, hogy hol…

Pár perc múlva az altatódalát kezdtem dúdolni, az mindig megnyugtatta. Nem csak nyugodt lett, hanem újból álmos is, így békésen vándorolt ismét az álmok végtelen világába. Én pedig éberen őriztem álmát, amíg a hajnal el nem jött.

/Bella szemszöge/

Mikor felébredtem csapzott voltam és a szemem alatt kék karikák éktelenkedtek. Edwardnak el kellett mennie, így gyorsan suhantam a fürdőszoba felé. Próbáltam valamiféle emberi külsőt varázsolni elnyűtt testemre, de nem nagyon sikerült a fárasztó éjjel után. A rémálmok leszívták az energiámat, alig tudtam nyitva tartani a szemem. Hideg vizet fröcsköltem az arcomra, hátha az valamit segít. Éberebb lettem kissé, de a kék elszíneződéseket nem tudta eltűntetni.

Álmos fejjel, kicsit még kómás állapotban öltöztem át, majd visszamentem a szobába. Jacobot szerintem egy tank sem ébresztené fel, így megpróbáltam szavaimmal feltámasztani őt. Azonban hiába szólongattam a mormota nem akart felkelni. Megfogtam forró karját és azt ráncigáltam, de mintha meg sem érezte volna. Hirtelen elhatározástól vezérelve visszamentem a fürdőbe, megtöltöttem a fogmosó poharamat hideg vízzel. Kortyoltam belőle egy keveset, majd a többit finoman csorgattam Jake fején. Az utolsó cseppeket nyakára szórtam, ezzel is próbálva újraéleszteni legjobb barátomat. Még szerencse, hogy a hideg víz hatására fejrázva ugrott ki a hintaszékből. Mintha egy medvének elég adag altatót kapott volna, úgy horkolt egész éjjel.

– Hűha! Mi az? Mi az? – rázta ki a hajából a vizet.

– Jó reggelt álomszuszék! – köszöntöttem önelégült mosollyal. – Neked nincs ma iskola?

– De, és lassan mennem is kéne – biggyesztette le ajkait.

– Majd én, elviszlek! – szólt be Charlie az ajtón. – Gyere reggelizni!

Lementünk Jake-kel a konyhába, ahol apu várt minket.

– Hogy telt az est fiatalok? – kérdezte Charlie, mire Jacob csak vállat rántott.

– Mit lehet enni? – tért rögtön a lényegre.

– Most csak müzlire van idő, mindjárt becsöngetnek – erre lehervadt mosolya és elgondolkodón bólintott. Én összeraktam két adag reggelit és be is lapátoltam a saját adagomat.

- Elmentem, sziasztok! – köszöntem vissza nekik, miközben lekaptam kabátomat a fogasról. Épp nyitottam volna a Chevym ajtaját, mikor egy hideg karba ütköztem. Edward vakító mosolya fogadott, ahogy felnéztem. A kezem elkapta az övét, ujjaink természetesen fonódtak egybe, miközben szótlanul lépkedtünk az ezüst Volvo felé. Beültetett az anyós ülésre, majd beszállt a volán mögé. Még épp elkaptam Charlie és Jake szúrós tekintetét, mikor az autó kilőtt.

– Milyen volt az éjjeled? – kérdezte Edward színpadiasan.

– Amíg nem voltál velem, addig siralmasan – nyöszörögtem. – Aztán pedig fantasztikusan – feleltem áhítattal telve. Edward csak kuncogott, majd végigsimított arcomon hűvös kezével, amitől kellemesen megborzongtam. Hamar odaértünk az iskolához, ahol szinte már minden hely teli volt. Edwardnak mégis sikerült belavíroznia egy üres helyre. Gyors léptekkel, sietve haladtam az első órám felé, bár nem szívesen váltam el szerelmemtől. Egy apró csókot lehelt ajkamra, majd elváltunk. Én a hármas, míg ő az ötös épület felé tartott. Próbáltuk követni az őszi órarendet, ahol szinte minden óránk közös volt, de sajnos a spanyol tartozik az kevés kivétel közé, ahol mégis el kellett válnunk. Én a matekórámra siettem, bár legszívesebben nagy ívből elkerültem volna a termet. Mr. Varner nem tartozott a kedvenceim közé és ő sem tolerálta a matematikához való hozzáállásomat. Legjobban az zavarta, mikor csak fizikailag voltam jelen óráin, de hiába szólított fel, nem sikerült aktivizálnia.

Épp csöngetéskor estem be a terembe, ahol már mindenki ott volt. Lehuppantam az időközben megüresedett - mivel Jess nem bírta elviselni undokságomat abban a bizonyos, botrányos félévben – padba. Elővettem a tankönyvemet és füzetemet, majd egy tollal a kezemben vártam az óra kezdetét. Szórakozottan játszadoztam a tollal, ide-oda forgatva, míg le nem ejtettem a földre. Hajoltam le érte, de Mike hamarabb felkapta. Mogorva pillantással, hanyagul adta oda nekem, mire én szégyellősen elsuttogtam egy köszönömöt. Lelkiismeret furdalásom volt, amiért elhanyagoltam a barátaimat. Eddig észre sem vettem, mennyire egyedül vagyok, de most valahogy koppant a dolog. Reméltem, hogy a csöndes Angela még a barátjának tart valamilyen szinten, de ha már ő sem, akkor tényleg nagyon elszúrtam. Eldöntöttem magamban, hogy mostantól éberebb leszek és megpróbálok figyelni mindenkire. Többet közt a matektanárra is, aki épp most lépett be a terembe. Egy unalmas óra vette kezdetét, de valahogy élénkebbnek tűnt az egész. Hallottam, hogy mit mond Mr. Varner és értettem is nagyjából az egészet. Életemben először feltettem a kezem, hogy válaszoljak egy kérdésére.

Meglepődve szólított fel és a helyes válasz hallatán önelégült mosoly húzódott ajkaira. Nem tudtam pontosan, de szerintem büszke volt magára, mert sikerült némi érdeklődést kicsikarnia belőlem. Az utolsó percekre azonban elpárolgott a lelkesedésem és feszülten, rajtra készen vártam a kicsöngőt. Már vágytam ki a teremből Edward karjai közé. Hihetetlen hosszúnak tűnt az a harminc másodperc is, ami még maradt az órából. Mikor végre meghallottam a megmentő csengetést rakétával a hátamra szerelve száguldottam az ajtó felé. Még sikerült elkapnom Mike szúrós pillantását, aztán kirepültem a teremből.

Ui.: Nagyon örülnék egy-két kommentnek, hozzászólásnak :)