Nem akarom felhozni az előzőeket, ez van, sajnálom. Ha csak ennyit kívánhatok tőletek, akkor csak ezt kívánom: Jó olvasást!
Wedó
20. Receptkönyv
/Jacob szemszöge/
Miután elhajtottam Bellától furcsa üresség érzetem támadt. Máris hiányzott, pedig csak most váltunk el.
„Jake! Nem lehetsz ilyen puding!” Szidtam magamat gondolatban, de nem sikerült kellemesebb érzéseket csalni belém. Bekapcsoltam a rádiót, hogy némiképp eltereljem a figyelmemet Belláról és a kapcsolatunkról, habár tudtam, hogy egyszer mindenképpen fel kell tennem ezeket a kérdéseket magamban. Még halogatom a döntést, majd ha tényleg szükséges lesz, és ki tudom tisztítani a fejemet, akkor gondolkodom rajtunk.
Idegesen tekergettem a Rabbit rádió adóját, de sehogy sem akart bejönni a hangyaháborún kívül semmi rendes adó. Vagy La Pushban rossz a lefedettség, vagy a verdával van valami gikszer. Lekevertem egy taslit is a rádiónak, persze nem erőset, hiszen nem akartam kárt tenni a karosszériában, és a kocsiban sem. Ezek után se tért magához, sőt, végleg beadta az unalmast.
– Szuper – sóhajtottam. Pár pillanatig gondolkodtam csak, hogy mivel tereljem el a figyelmemet, amíg odaérek Sue-ékhoz. A fütyörészés mellett döntöttem, s kellemes dallamokat fújva próbáltam elütni az időt vezetés közben. Így viszonylag hamar odaértem Sue-ék házához, s leparkoltam az udvarban. Az ő házuk sem különbözött sokban a La Push-i házaktól. Egyszintes volt, és kényelmes, a külseje faberakású volt, ami szinte minden La Push-i házra jellemző. A ház az egyik mellékútra nézett, alig egy kilométerre a főúttól. A háznak volt egy másfél-két méter széles verandájuk a ház elülső falánál, ahova baloldalra egy hintaágy volt betéve. A verandát egy kerítésszerű korlát zárta le, ami szintén faragott fából volt. A kerítésre muskátlik voltak feltéve akasztható ládákban. Mindig is büdös növénynek tartottam és valószínűleg apám is ezen a véleményen van, mivel nem aggatta körbe a házat ilyen-olyan színes gazzal.
Abbahagytam a fütyörészést, kiszálltam a kocsiból, majd elbattyogtam az ajtóig. Nem láttam az udvarban Harry kocsiját, ezek szerint Sue-t hozzánk menekítették. Nem is kellett kopognom, vagy ilyesmi, hiszen Embry már nyitotta is az ajtót.
– Hé, Jake! – bokszolt vállba köszönés képp.
– Szia, Embry! Quil? – kérdeztem, miközben én is viszonoztam a köszönést.
– Kutyagol valahol – felelte, és közben sokat mondóan pillantott az ajtó felé. Megláttam, ahogy a küszöb túloldaláról lépések közelednek és egy kisebb alak is felénk lépdel. Seth, Leah öccse lépett ki az ajtón, mire megértettem Embry átvitt értelmű válaszát. Tehát, Quil járőrözik valahol.
– Hé, Seth! Kezdesz megemberesedni – vigyorogtam rá, miközben szomorúan vettem tudomásul, hogy nemsokára az ő élete is gyökeresen meg fog változni. A vállai szélesek voltak és izmosak, a mellkasán is lassan már feszült a póló az alatta megbúvó izmoktól.
– Hé, Jacob! – köszöntött lelkesen. – Kösz, haver!
– Megyünk sziklát ugrani – magyarázta Embry Seth meglepő jókedvét, kirobbanó energiáit. Rosszabb állapotban képzeltem, hiszen a nővére nincs valami jó passzban.
– Jól van, majd dumálunk! – mondtam Embrynek – Te meg ne törd ki a nyakad, Öcskös – figyelmeztettem Sethet. Gyors őrségváltás lerendezése után kétségekkel telve mentem be Leah-hoz. A szobák nem voltak nagyok, de otthonos elrendezése szellőssé tette a házat. A leghátsó szobában feküdt az ágyon, békésen szuszogva. Nem akartam felverni, nem kellett nekem a cirkusz, így csak leültem mellé egy székre és vártam, hogy történjen valami. Gondolkodtam azon, hogy most milyen békés is Leah. Sose láttam nyugodtan beszélgetni senkivel, pedig elég régóta ismerem. Talán Sam miatt. Emlékszem, régen sokat járt hozzá, elválaszthatatlan barátok voltak. Aztán a kapcsolatuk szépen felemelkedett, továbbfejlődött. Akkor Leah nyugodtabb volt, legalábbis többet mosolygott. Én nem sokat beszélgettem vele, nem volt unszimpatikus, de szépen eléldegéltünk egymás mellett. Elvolt, mint a befőtt. Aztán Sam átváltozott, ami okozott némi nehézséget kettőjük között. Nem árulta el neki, hogy farkas, még azt sem, hogy miért maradt távol éjjelenként. Ez eléggé összetörte Leah-t, folyton ellenséges volt mindenkivel. Aztán Sam megismerkedett Emily-vel. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, Leah a feledés homályába merült Sam agyában, mindenhol csak Emily-t látta. Mint két ragyogó csillag. De Leah fénye kevés volt, hogy felhívja magára Sam figyelmét. Emily azonban teljes pompájában ragyogott, s a bevésődés elfeledtette Sammel Leah-t, és szerelmüket. Néha felsejlik Sam gondolataiban Leah arca, mikor megmondta neki, hogy Emily az igazi. Megvető undor könnyei szöktek Leah szemébe, s fájdalmas grimaszba torzult az arca. Nem könyörgött, nem kiabált Sammel. Mély levegőt vett, könnyes szemeiből sugárzott az erő és az akaratosság. Kitolta a mentegetőzni próbáló Sam-et, aki nem így képzelte a dolgokat. Rácsukta az ajtót, és Sam hiába kopogott, nem engedte be többét. Ez a jelképes tett mutatta, hogy egyszer, s mindörökre kizárta őt a szívéből. Hiába szerette még, nem lett volna képes újrakezdeni kapcsolatukat. Erre azonban esély sem volt, így hát nem kellett sokat törnie a fejét. Samet még a mai napig bántja, hogy mit tett Leah-val, és hogy mit tesz minden egyes Emily-vel töltött percben.
Kíváncsi lennék, Leah miért lett vérfarkas? Lefogadom, hogy ő is erre kíváncsi… Talán, ha megtalálja a bevésődését, akkor elfelejtődik ez a Leah-Sam-Emily fájdalmas háromszög. Állítólag a bevésődés ritka dolog… Apám szerint megerősíti a farkast.
Vajon én is be fogok vésődni valakibe? Bella valószínűleg örülne neki. Végre nem lógnék a nyakán… Talán megoldana pár dolgot. Komolyan nem értem Bellát. Miért nem képes felfogni, hogy mi a dolgok állása? Hihetetlen, hogy nem veszi észre magát. Ahogy a közelemben mozog… érzem, hogy a szívverése gyorsul, mikor meglát engem és ez büszkeséggel tölt el. Mikor a közelemben va,n másként viselkedik. Valamivel fesztelenebbül, boldogabban is talán. Nem veszi észre magán, de én látom, mit csinál. Mikor nem volt még itt a pióca… szinte repült hozzám suli után minden nap. Jó érzés volt, hogy mellettem van, nyugodtabb lehettem. Mikor átváltoztam, naponta többször is keresett telefonon. Aztán minden nap felhívott. Ahogy teltek a napok, hetek ritkultak a hívások, hiszen egyre reményvesztettebb lett. Nem tudom, miért nem képes belátni, hogy szeret engem?!
Mit kellene tennem, hogy észrevegye magát? Fűszoknyában ugrálva énekeljem el neki, hogy mennyire szeret? Talán, egyszer ő maga is rájön, de addigra annyira behálózza az az átkozott pióca, hogy nem marad már kiút.
Ökölbe szorítottam a kezemet, hogy visszanyeljem a dühömet, és nyugodtan tudjak gondolkodni. Ráhangolódtam Leah légvételeinek halk, egyenletes hangjára, így próbáltam külső szemmel nézni a dolgokat. Kicsit furcsának tűnt a helyzet, mintha a világ másik oldalára fordult volna. Valami megváltozott, és ezt a változást ott éreztem a levegőben. Miért lett más az erdő friss, mindig nyugtató illata? Mitől változott meg a sziklahasadék, amiről ugrani szoktunk? Mitől lett más az óceán, aminek nem kellene változnia? Miért… történik ez meg?
Az otthonom, az a hely, ahol felnevelkedtem. Van egy ház, ahol éltem. Van egy élet, amibe belecsöppentem és van egy másik, amibe a vérem kényszerített. Van valamim, ami másnak nincs, és szeretnék valakit, aki másé. Van egy hely, ahol élek, és van valaki, akivel élni szeretnék... De mindez lehetetlen. Nem lehetek az, aki lenni akarok. Nem élhetek úgy, ahogy én akarok. Nem lehetek ott, ahol lenni akarok. Nem lehetek azzal, akivel lenni akarok. Az otthonom, az a hely, ahová lassan már semmi sem köt.
Leah megfordult az ágyon, a huzat lezuhant a földre. Finoman, suhogva ért földet, mintha nem is erre a világra érkezett volna. Könnyű volt. Egy pillanatig eltöprengtem rajta, milyen is lenne egy másik világban. Tollpihe könnyű suhanással ért földet, s mi lenne, ha egy másik életet takart volna el. Mi lenne, ha az egy jobb világ volna? Mi lenne, ha ott minden könnyű és tiszta lenne. Semleges, akár a víz, átláthatsz rajta, láthatod az emberek valódi énjét. Látod az eddigi életüket, látod az érzéseiket, látod a szerelmüket. Bár lenne valami, ami átjuttatna erre a helyre. Bár lenne valami, amiért újra érdemes lenne élni. Bár lenne valami, ami visszaváltoztatja a dolgokat…
Csak az a bökkenő, hogy a dolgok nem változtak. A házban a bútorok már tizenhat éve ugyanígy állnak. Az utak már tíz éve pontosan ugyanígy járhatóak. Az óceán, több millió éve ugyanígy mossa La Push partjait!
Elkeseredetten és dühösen vágtam öklömmel az éjjeli szekrényre. Semmi sem változott meg, egyedül én. Én lettem rosszabb, én értek kevesebbet a világból. Én lettem ilyen. Erről nem az erdő, az emberek, a világ tehet. Egyes egyedül én.
Leah nyöszörögni kezdett, aztán zihálni az ágyában. Homlokáról friss, sós izzadtságcseppek folytak le, mintha az emberi lénye tűnne el belőle. Vergődött, miközben rázta a hideg. Átéreztem minden szenvedését, éreztem minden gyötrelmes pillanatát, emlékeztem sajátjaimra.
– Sssh, Leah! Leah! Ssssh! – próbáltam nyugtatni, de semmi haszna nem volt. Találtam egy nedves törölközőt az ágy keretére akasztva. Azzal töröltem le az értelem cseppeket a homlokáról és a halántékáról. Hirtelen felriadt, a szemei fent akadtak, majd újra visszatért és zavarodva rám nézett.
– Jacob? – kérdezte fejhangon, amitől kirázott a hideg. – Sam?
Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem, majd mikor megint zihálni kezdett, visszanéztem rá. A kezei remegtek, a torkán megfeszültek az erek. Maga elé emelte a kezeit, eltakarta az arcát velük, s csak pár másodperccel később vette észre, hogy kezdenek a körmei megnőni. Karmokká alakulnak.
– Sajnálom – suttogtam és hátrébb léptem tőle, a székkel együtt vonultam vissza a sarokba, hogy onnan nézzem az átváltozást. Az elsők még nagyon nehezen mennek. Ember, vérfarkas, megint ember, két másodperc múlva pedig ismét vérfarkas. Meg kell találni az utat a benne rejlő farkasához. Szindiózisban kell, hogy éljenek.
Közben Leah arca megnyúlt, az orra szőrös lett, az állkapcsa pedig kifeszült. Egy félig ember, félig vérfarkas torz alak most, míg meg nem találja magát. Megrázta a fejét, a mancsait az arca elé tette, mintha sírni akarna. Az ujjai visszaalakultak emberi formájukba, és kezdett alább hagyni a zihálása.
– Leah? – kérdeztem tompán, halkan a sarokból. Erre aztán elszabadult a pokol. Hatalmas nyálkás üzöltés közepette a takaró elszakadt, az ujjai ismét mancsformát öltöttek, sőt lábai is átalakultak. Még nem volt teljesen farkas. Nem volt mindenhol szőrös, és nem volt még meg a farka. Keservesen nyüszített, ami néha inkább segélykiáltásnak hallatszott, lihegett, üvöltött, a csontjai recsegtek, ropogtak az átváltozástól. Láttam, hogy a tüdeje kitágul, a mellkasa hatalmasra tágul, mikor levegő után kap. Hányingerem lett, mikor hallgattam, hogy néhány csontja eltörik. Egy-egy törést néma csend követte, majd még fájdalmasabb, gyötrőbb üvöltés.
Tudtam, hogy fáj neki. Tudtam, hogy még nincs vége.
A szerveit, égette belülről egyfajta vágyódás. A farkas kikívánkozik belőlünk, nem zárhatjuk magunkba. Kivéve, miután már szabadjára engedtük. Akkor birkózhatsz meg egy szörnnyel, akkor ismerheted meg, ha eggyé válsz vele. Muszáj farkasként élnie… egy ideig.
Lüktetett a fejem és a gondolatok zavarosan pontosak lettek, akárcsak a képek, amik elmémbe törtek. Leah, az üvöltése, ami akár az egész földet megrengethette volna. A fájdalma, ami kívül-belül pusztította, és ami ott csillogott fekete szemében. Mintha éjfekete gyémántok csillognának a szemében, s az értelem mellett ott volt a félelem is. Néma kérdést kiáltott, „Mi lesz így velem?”
Nem tudom – akartam mondani. Válaszolni akartam, könnyű lett volna a „nemtudás” sűrű ködjébe burkolódzni. Mondhattam volna, de nem mondtam. Nem hazudtam Leah-nak, még ha nem is értette volna meg. Nem.
Végül szakadó hangot hallottam, mintha egy papírt téptek volna el. Ez azonban több volt, mint egyszerű papír. A bőrét átszakított a szőr. Vörös vér csöppent le az ágyra, csillogóan folyt végig Leah testén. Már volt farka. Lassanként szőr borította el mindenhol, s ez nem volt olyan kellemes érzés. Kopasz, csúf farkasból, fájdalmak és gyötrődés útján lehetett csak normális, bundás farkas.
Mikor befejeződött az átalakulás, Leah nyüszíteni kezdett és egész testében remegett. Rám emelte hatalmas, fekete szemeit, s az egyikben egy óriási könnycsepp jelent meg. Aztán elfordította a fejét, és megint remegni kezdett. Fakón küszködve kezdett ismét az emberek világába térni, s mikor ez megtörtént zokogva, zihálva gömbölyödött össze az ágyon.
– Jake… kérlek – szólt hozzám pár perc néma csend után. Azonnal éber lettem, figyeltem mit szeretne. Ha már ilyen szörnyű kínokat kell átélnie, had könnyítsem meg a dolgát, legalább ezzel. – A lavrot – nyögte és visszafordult felém. A takarót valamilyen szinten maga köré tekerte, így az intim testrészek fedve maradtak. Először nem értettem mire gondolt, de megtaláltam az ágy tövében a sárga lavrot és odaadtam neki. Akkor láttam csak, hogy a feje szinte már zöld a hányingertől. Próbáltam nem odanézni, miközben kiadja magából a felesleget, és fütyörészni kezdtem. – Köszi.
– Nincs mit – mondtam sármosan, és a rókával teli lavrot befogott orral kezdtem a fürdő felé szállítani. Kiürítettem a klotyóba, aztán elöblítettem, és visszavittem Leah szobájába. Úgy gondoltam szüksége lehet még a napok folyamán. Mire visszaértem a szobába Leah már aludt, nyugodtan szuszogva, nedves tincsekkel a homlokára ragadva. Egy pillanatra el is felejtettem, hogy épp egy szörnyű átalakuláson megy keresztül, hogy végül szörnyeteggé váljon. Faramuci helyzet, mit is mondjak.
Az jutott eszembe, hogy Leah mitől lett vérfarkas. Elméletileg csak férfi farkasok vannak, ellentétben Leah-val, aki elég egyértelműen lány. A viselkedése is lányos volt, így félrecsinált hormonokról nem hinném, hogy szó lehet. A Clearwater ág, elég jelentős oknak számít, de ez nem ad rá okot, hogy a természet újra egyenlővé tegye a nőt és a férfit. Ezzel csak Leah szívott. Az egyetlen női vérfarkas… Új cím, bár ezt nem lehet elnyerni csak úgy. Ehhez kell egy rakat balszerencse és farkas felmenők.
„Jacob farkaskonyhája!
Hozzávalók:
- Legalább 1 db farkas ős, vagy rokon,
- Némi balszerencse,
- La Push-i származás
- 1 erdő, amiben elbújhatsz,
- Végül, de nem utolsó sorban legalább 1 db… vámpír.”
