11. fejezet

11.

/Bella/

- Nem igaz! Nézd Jake, én nem tudom elviselni, hogy beleszólsz az életembe. Ehhez az égegyadta világon semmi közöd – mondtam neki, és kihúztam magam, megerősítve szavaimat.

– Persze, azt hiszed, megoldod a problémát, ha engem elhessegetsz. Ott lesz a gondolataid között ez a pár mondat, és mikor a vérszívód azt hiszi, alszol, ezen fogsz rágódni. Nézd Bella, ha folyton húzódozol, és a saját kis buborékodban akarsz élni, akkor sose fogod meglátni a dolgok lényegét. El fogsz szigetelődni mindentől. Ettől próbállak megóvni, de te olyan erősen kapaszkodsz abba a maradék kis reménybe, abba az alternatív realitásba, hogy sose fogod érteni, hogy mit akarok mondani – nézett rám komolyan.

Valahol, a lelkem mélyén tudtam, hogy igaza van. Hasonló dolgot rajzolt fel, most, mint a valóság, de az élet nem ilyen egyszerű. Edward vámpír lététől fogva egy hatalmas szakadék van a part és köztem, Edward és köztem. Ha Edwarddal maradok, elvesztem az élet ezen oldalát. Ha itt maradok a szánalmas, kis életemben, akkor elvesztem Edwardot. Azt pedig nem élem túl. Mindkét út a halálommal, és az élettől való megfosztottsággal fog végződni. Tulajdonképpen teljesen mindegy, melyiket választom, a végkifejlet nem fog változni. Csak az a kérdés, hogy Jacobot meddig akarom bántani. Ha rögtön Edwarddal megyek, akkor keveset szenved. Ha itt maradok, kevesebbet szenved, de nekem százszor fájdalmasabb lesz. Azt gondoltam, hogy inkább gyorsan lezárok mindent, és Edwarddal megyek a szakadék túl oldalára. De mikor átértem a túloldalra, nagyon szomorú leszek, és furdalni fog a bűntudat, mert Jacob szenved miattam. Lehetett volna velem többet is, de én önző módon magamnak akartam jót, és inkább Jacobnak okoztam fájdalmat.

Lehetetlen nőszemély vagyok. Úgy érzem, normális vagyok, de valami mégis más. Mintha rosszabb lennék. Bármelyik utat választom, bármit lépek, azzal fájdalmat okozok valakinek. És ez a valaki biztosan Jacob lesz. Mármint az egyetlen olyan ember, aki tényleg ismeri a felállást. A tudatlanok, mint például anyu, apu, és a Forks-i barátaim nem szenvednek annyit. Ők csak azt veszik észre, hogy nem vagyok ott, hogy nem vagyok velük.

– Csak figyeld meg kérlek. Ki fogja használni a bizalmadat. Tudja, hogy ellenem kell harcolnia és el fog menni veled. Nem veszíthet. – motyogta talán csak magának Jake. – Nem képes veszíteni, elveszíteni Téged. Nem. És mi a legjobb út? Ha elmennek. Nincs több vetélytárs, és Bella annyira erős lesz, hogy át fogja változtatni. Brrr… Rossz belegondolni is. Hiszen, olyan kevés időt töltöttünk együtt… esélyem sem volt. Nem ez így nem fair. Ha elmennek, akkor biztosan átváltoztatja, ha nem, akkor talán tudom késleltetni. Akkor talán meg tudom akadályozni, akkor lenne esélyem… - megrázta a fejét, és mintha mély kábulatból ébredt volna fel. Csillogó, mély barna szemekkel nézett rám, akár egy hűséges kutyus. Megfogta a kezemet, és lehúzott az ágyra.

Hagytam magam, vonzott a melegség, ami a testéből áradt.

– Bella, én nem azt kérem tőled most, hogy válasz engem a vérsz… Edward helyett. Csak azt szeretném, ha megígérnél nekem valamit. – nézett rám azokkal a hatalmas barna szemeivel, és olyan őszinte volt, olyan kérlelő, hogy nem tudtam neki ellenállni.

– Persze, Jake. Bármit – motyogtam.

– Kérlek, nagyon, szépen kérlek, ne menj el Forksból! – nézett rám komolyan. A megértés ott csillogott a szemében, ugyanakkor a vágy is, hogy maradjak, és a kérlelés. Nem tudtam mit tegyek. Legszívesebben azonnal rávágtam volna, hogy nem, soha, de ezt nem tehettem. Nem, mert kötött a többi szál is. Ha Edwardék elmennének, én biztosan nem ülnék itt egyedül. Nem, nem bírnám ki.

Nem tudom, hogy mit tegyek. Nem akarok csalódást okozni Jacobnak, de nem kötelezhetem le magamat. Nem ragadhatok itt Forkban, hogyha a Cullenek elmennek. Nem.

– Jake, én igazán nem tudom, hogy mit mondjak. – szabadkoztam, de meg is bántam, hogy kiesett a számon ez a mondat. Jacob arca eltorzult, és elhúzódott tőlem. Hűvös és távolságtartó lett. Valahol megértem, de akkor sem tetszik, amit csinál. – Jacob, kérlek, ne csináld ezt.

– Mit? – köpte. Hideg borzongás futott végig a karomon, ahogy megéreztem ellenségességét. Fájt. Lehet, hogy könnyebb lett volna elviselni egy pofont, mint ezt. Szükségem van Jake-re. A melegségére, a barátságára. Nem az ő stílusa ez a távolságtartás. Mindig is több volt számomra, mint egy átlagos barát, akár Mike, vagy Jessica. Több, mert ő belém látott. Mikor nagy baj volt, akkor is mellettem állt, nem közösített ki, mint Jessica. Ő többet jelent nekem, mint Mike, Jake többet foglalkozott velem, mint Mike. Segített valamelyest könnyíteni a terhemen, míg Mike csak egy lapáttal rátett. Mindegy, nem tehet róla. Valahogy én a vérfarkasokra, vámpírokra, és ilyesfajta misztikus lényekre bukom. Mert Jacobot is szeretem valahol. Bár közel sem annyira, mint Edwardot, és nem is olyan formában, de be kell látnom, hogy szeretem. Úgy, mint a testvéremet, vagy valami hasonlót.

– Ne tedd ezt. Ne kérd, hogy válasszak, én… - makogtam, és szerencsétlennek éreztem magamat. Gyöngének, mert egy ilyen egyszerű kérés is kifog rajtam. Nem tehetek jót úgy, hogy a másiknak ne ártsak. Mindenképpen fájna valakinek.

– Te, mi? – kérdezte csúfondárosan. Nem szerettem ezt a Jacobot. Túl ellenséges volt, nem az, akit szerettem. És ráadásul ő duzzogott. Nekem lenne jogom azok után, hogy így két perc gondolkodási időt sem ad, és választanom kellene az életemről. Ez így nem fair.

– Én nem tudom… - motyogtam magam elé. – Nem tudom, mit tennék. És azt sem, hogy elmegyek-e Forksból. Bár erre azért szerintem van időm válaszolni, pont most nem akar Edward sem elmenni. Csak most jöttek vissza, meg hát az érettségi, meg ilyenek.

– Emlegetett szamár… - motyogta Jake az orra alatt. Épp mikor szóvá akartam tenni, hogy mi ez az egész, és hogy értsem ezt, Edward ugrott be az ablakon. Rámorgott Jacobra, mire ő a szoba végébe hátrált, egészen az ajtóig.

– Bella, el kell mennünk Forksból. Azonnal! – mondta gondterhelten, és csillogott a szeme a kétségbeeséstől.

– Na, látod! – üvöltötte Jake. – Én megmondtam! – aztán kiviharzott, és bevágta maga mögött az ajtót.

Hát ez lenne a 11-es, remélem tetszett! Kommenteket kérek szépen! Légyszíves írjátok, meg hogy, hogy tetszik a történet alakulása! :)

Puszi: Wedó