Ismertető, első bejegyzés, első fejezet

Hello, mindenki!
Itt vagyok ismét, nem lehet levakarni!

Homlokon csókolt a múzsa, ezért új történettel rukkolok elő.

Aki ismeri a Sunrise írásomat, kicsit más oldalamról ismerhet meg.

Ez a történet az Újhold után játszódik és nem veszi figyelembe az epilógust. Bella és Edward szerelme, ami éppen a mély gödörből kapaszkodik felfele, de vajon sikerül elérni a csúcsot? A storyt megfűszereztem egy kis mágiával, szerelemmel, misztikummal. Bellát annyira nem csípem, ezért kicsit kiszolgáltatott lesz majd. *sátáni kacaj*

Edwardot láthatjuk majd küzdeni, és Charlie-t egy picit gonoszkodni. Van még egy fekete folt a történetben, akinek még nem adtam nevet, de a szerelmi háromszögbe befurakodik egy ismeretlen személy is. Hogy ez miben nyilvánul meg?

Megtudod, ha elolvasod.

Igazából csak a fejemben él még a történet. Egy, vagy két fejezetet írtam meg eddig. Ha van rá közönség, és van, akit érdekel, akkor írom csak tovább.

Kérlek, ha tetszik, vagy ha nem, írd meg megjegyzésben.

Tőletek függően írom tovább, vagy hagyom abba a történet írását.

Ha van egy hónap alatt legalább 10 rendszeres olvasó, akkor folytatom.
Ha nincs lehúzom a rolót.

Várom a megjegyzéseket!

Puszi: Wedó



1. Te vagy az életem

Reggel, nem akartam felkelni. Nem akartam felébredni. Mert mi lesz velem, ha a tegnap estét mégis csak álmodtam. Én nem élném túl, ha már álmomban is elveszíteném Edwardot. Megfogtam a takaró szélét és a fejemre húztam. Kis koromban is folyton ezt csináltam. Ha féltem, ha sírni akartam, ha máshol akartam lenni. Most hála az égnek nem kellett, felébrednem, mert a világ legszebb hangját hallottam.

– Ne haragudj, felébresztettelek – szabadkozott. Még mindig nem mertem elhinni, hogy tényleg itt van, ezért kikukucskáltam a takaró alól. Villámgyorsan vissza is húztam magamra, mert az én személyes Adoniszom ott ült az ágyam szélén, és engem nézett, kíváncsi, szerelmes pillantással. Ezt nekem nem szabad látnom, ezért még keservesen meg fogok fizetni, az biztos!

– Ennyire ijesztő lennék? Én eddig úgy tudtam, nem félsz tőlem. – éreztem a hangján, hogy vigyorog, de még nem mertem levenni a takarót magamról. Naná, Edwardtól nem félek, de a képzeletemtől igen! Ezért még nagyon nagy árat fogok fizetni, tudom én! Akaratlanul is kicsördült pár könnycsepp a szememből. Bárcsak itt lenne az igazi Edward, bár lenne rá mód!
A takaró mögött felsóhajtott, és éreztem, hogy egyre közelebb csúszik hozzám. Önvédelem tanfolyam, 1. lecke. Hogyan védjem meg magam a saját képzeletemtől? Még szorosabban markolásztam a takaróm csücskét, és imádkoztam, hogy most én legyek az erősebb, ne lássa meg, hogy sírok. Márpedig, ha ez egy Edward-képzelet, akkor én lehetek akár nyolcszor erősebb is nála. Aprót mosolyogtam ezen, és kicsit engedtem a szorításomon.
Elfejtettem elvenni Edward-képzelet eszét, így ő ravasz volt. Benyúlt a takaró alá, és hideg kezével végigsimított a derekamon. Erre idegesen ugrottam fel, és félig nevetve, félig szitkozva estem bele Edward karjaiba. Ő magához szorított, és beleszimatolt a hajamba. A képzeletem szertefoszlott, minden bizonnyal nem tudom megölelni a saját képzeletem. Kiskoromban, amikor nem voltak barátaim, kitaláltam magamnak egy képzeletbeli barátot. Noa volt a neve, és egy koboldszerű lány volt. Apró, volt és kedves. Mindig meg tudott nevettetni. Az évek során elfeledkeztem róla, már rég nem beszéltem vele. Most már nincs is szükségem rá, mert itt van nekem Edward, aki minden képzeletem felülmúlta.
Kicsit eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen, de lefagyott a mosoly az arcáról, amikor meglátta a könnyeket.

– Mi a baj? – kérdezte aggodalmasan. Én letöröltem a sós cseppeket, aztán újra ránéztem.

– El sem hiszem, hogy mégis itt vagy – motyogtam, és nekinyomtam a homlokomat az övének.

- Ma éjjel újra itt vagyok, mit érzek, láthatod. Itt vagyok, és nem álmodom a könnyeket arcodon. Tudnod kell, mennyit érsz nekem: Te vagy az életem – suttogta, és nekem hevesebben kezdett dobogni a szívem. Elmosolyodott, és édes csókot lehelt ajkaimra.
Sokáig bújtam az ölelő karjai közé, mint egy kiscica. Csak aztán elmúlt a varázs, és kezdtem libabőrös lenni. Imádtam Edwardot ölelni, de az önfenntartó ösztönöm megint jelezni kezdett. Ha nem akarom az elkövetkezendő éveimet jégkocka formában tölteni, akkor ajánlatosabb kikászálódni Edward öleléséből.
Neki is most juthatott eszébe, mert vissza ültetett az ágyra, és mosolygós fejjel elindult a pipere cuccos táskámért.

– Emberi szükségletek? – kérdezte s engem megint megbabonázott a mosolya. Csak néztem, mint borjú az új kapura. Akkor kaptam észbe, mikor felemelte szép ívű szemöldökét.
Megráztam a fejem, hogy némiképp kikerüljek a hatása alól, és elindultam a fürdőszoba felé. Útközben visszavettem a fogmosó cuccom Edwardtól, plusz beszereztem egy puszit is tőle.
Miután emberi külsőt kölcsönöztem magam a tusolás, és fogmosás által, mosolyogva mentem vissza a szobámba.
Edward egy tálcával a kezében várt az ágyamnál. Meg volt pakolva mindenféle földi jóval, ásványvíz, narancslé, müzli, pirítós, felvágott, sajt, keksz, és a korona egy szál rózsa volt. Megint könnyes lett a szemem, de ezt Edward félreértelmezte, azonnal méregetni kezdte a tálcát.

– Mit felejtettem el? – kérdezte. Én csak megráztam a fejem.

– Kérlek, tedd le a tálcát az éjjeli szekrényre. – motyogtam, és egy terv rajzolódott ki előttem.
Szó nélkül engedelmeskedett, aztán kérdőn nézett rám. Magam mögött hagytam az agyam, és a külvilágot. Szerelmem nyakába ugrottam, és ott csókoltam ahol csak értem. Edward nevetésben tört ki, én pedig folytattam hálálkodásom. A lábaimat dereka köré fontam, hogy le ne essek. Alattam Edward az ágyra ült, így egy magasságba került az arcunk. Míg én a nyakát halmoztam el csókjaimmal, az ő ajkai a fülem mögötti gödröcske körül táncoltak. Végül nem bírtam tovább, vonzott a lágy ívű, szép szája. Nem ellenkezett, érzéki csókban forrtunk össze.
Végül az ébresztő órám idegesítő csörgésére, Edward elhúzódott tőlem. Játékos mosollyal leültetett maga mellé, és az ölembe nyomta a tálcát.

– Ideje reggelizned! – emlékeztetett, és meg nem mondtam volna, hogy a hálakitörésemnek mi is volt az okozója. Jóízűen falatoztam a villás reggelimet, de nem sikerült mindent megennem. Amikor úgy éreztem majdnem pukkadásig vagyok, eltoltam magamtól a tálcát. Leöblítettem ásványvízzel, de sajnos nem számoltam a szénsav hatásával. Egy nem túl nőies büfi hagyta el számat. Edward nevetésben tört ki, én pedig szám elé kaptam a kezem, és fülig vörösödtem. Kedvesem, mellére vont és egy puszit nyomott a cékla színű arcomra.

– Annyira szeretlek! – ringatott mosolyogva.

– Én is! – suttogtam. – De sajnos most suliba kell mennünk. - Nagyot sóhajtott.

– Ez igaz, és nem szeretném, ha miattam késnél el. Még haza kell mennem a kocsiért. Bevigyelek, vagy majd ott találkozunk? – kérdezte. Minél több időt szeretnék vele tölteni, de nem foghat gyanút Charlie sem. Hmmm…
- Mi lenne, ha elkísérnélek? Mármint, nem azt akarom megnézni, ahogy átöltözöl, csak nem szeretnék elválni tőled. Ráadásul Alice is biztos szívesen látna. – kicsit pirulva, lesütöttem a szemem.
Nem kaptam választ, ezért félénken felemeltem a fejem.

– Már, ha nem vagyok nagyon a terhedre –tettem hozzá gyorsan.

– Bella! Édesem, te sosem vagy a terhemre! Sőt, örülök, hogy szeretsz velem lenni! – mosolygott.

– Már, hogy ne szeretnék minél több időt veled tölteni – motyogtam. – Tehát, mehetek?

– Persze, de akkor el kell indulni, és te még nem vagy felöltözve! – emlékeztetett. – Oh, tényleg. – végignéztem magamon, és még mindig a pizsamának használt melegítőben, és egy rongyosra használt pólóban feszítettem. Láttam, hogy Edward is engem néz, ezért elpirultam, és megköszörültem a torkom.

– Oh, persze, bocsánat! – szabadkozott, és már állt is fel. Elkaptam a kezét, és megállítottam.

– Ugye nem mész messzire? – kérdeztem kétségbeesetten. Fájt, már a gondolat is, hogy elveszítem, akár pár percre is.

– Nem, csak leviszem a tálcádat. – Végigsimított az arcomon, a bőröm az érintése nyomán ezer fok forróságú lett.
Felkapta a tálcát és elindult a konyha felé. Behajtottam az ajtóm, és a gardróbomhoz siettem. Kikaptam egy farmert, és egy fehér hosszú ujjú blúzt. Nem volt valami nagy szám, de nem is öltöztem ki az iskolába. Az egyetlen ember, aki miatt kiöltöznék az Edward, és neki mindegy mit veszek fel, maximum Alice kotyog bele az öltözködési szokásaimba. Éppen kész lettem, mikor egy kopogtatást hallottam.

– Neked mindig szabad! – kiabáltam ki, kedvesemnek.

– Hát, inkább mindig nem lennék itt. Félre ne érts, szeretek veled lenni, de nem akarom, hogy rám unj!

– Ebből ne legyen problémád, sosem fogok rád unni! – mosolyogtam. Felkaptam a táskám, belekapaszkodtam Edward kezébe és együtt indultunk le a folyóson. A lépcső tetején aztán az ölébe kapott és már csak azt vettem észre, hogy a bejárati ajtó külső oldalán vagyunk.

– Bezártam, most kapaszkodj a hátamba, futni fogunk! – figyelmeztetett. Engedelmesen csimpaszkodtam a nyakába, a lábaimmal átkaroltam a csípőjét. Puszit nyomtam a nyakára, mire ő megfogta a tenyeremet, és beleszagolt.

– Olyan jó, hogy végre érezhetem az illatodat! Ez a mennyei aroma, megrészegít, de mégis tudom, hogy itt vagy velem. – Erre nem válaszoltam, mert futásnak eredt.