3. Fejezet

Hellóka!
Jó, illetve van akinek rossz hírekkel szolgálhatok.
A szavazatok alapján, megtartom a blogot, és folytatom a történetet.
Nektek még egy storinyi izgalom, és olvasnivaló. Nekem pedig még pár óra szabadidőm. :P
De nem baj! Még bírom, még lehet rám pakolni terhelést! :D
Aztán szólok, ha ciki van és össze akarnék roppanni, a súlya alatt.
Itt a harmadik fejezet, amiben bonyolódnak a dolgok. Remélem elgondolkodtok rajta, bár a megoldás még fényévekre van innen. ;)
Jó szórakozást!

3. Remény

Mosolyogva pukedliztem, majd elfogadtam karját. Jobban mondva, mint a fuldokló kap az egyetlen jobb után, úgy kapaszkodtam belé. Észrevette, milyen lelkes vagyok, és felnevetett. Végigsimított az arcomon, majd elindultunk a lépcső felé.

Amikor Emmett meglátott minket hangos röhögésben tört ki. Esme gyengéd nyakassal jutalmazta megnyilvánulását. Ő mosolyogva figyelte kettősünket. Emmett még mindig nevetett, és kifigurázta mozdulatainkat. Felemelte és behajlította a jobb karját, mint ahogy én karolom Edwardot. Tett két-három lépést előre, majd elgáncsolta magát saját lábával, és hatalmasat zakózott. A földön szitkózott, de aztán felpattant, amikor meglátta mögöttünk Rosalie-t.

Edward alig hallhatóan morgott.

A férfi a család feje. Na, de az asszony a nyaka. Arra fordítja a fejet, amerre csak akarja… Úgy látom Eméknél is ez a rendszer működik.

Leértünk a lépcsőn, és Edward a garázshoz terelt. A fehér falakon szerszámok lógtak, és 4 gyönyörű autó állt a linóleum padlón.

Rosalie M3-asán új dísztárcsák díszelegtek, és a lámpafényben csak úgy csillogott a kocsi.

Emmett Jeep-je csupa kosz volt. Sarasak a felnik, gumik, és az ajtók alsó része is. Azt hiszem Em jól érezte magát a dagonyázásban.

Carlisle Mercédesze fekete, és tökéletes volt. Makulátlanul tiszta.

Edward Volvo-ja is tiszta volt. Szokásos pompájában díszelgett. A vészvillogók kétszer villantak, és már nyitotta is az anyósülés ajtaját. Mosolyogva tartotta, míg oda nem értem, és én készségesen beültem. Már indította is a motort. Kinyílt az automata garázsajtó, és kilőtt a Volvo. Edward még mindig mosolyogva tekergette a rádióadót. Egy hatvanas évekbeli slágert dúdolt, amikor kikapcsoltam.

Kérdőn húzta fel a szemöldökét.

– Ööö, bocsi, ha szeretnéd, visszakapcsolom. – motyogtam lesütött szemmel. Hogy a fene esne belém! Régi szokások, egy rossz időből. Amikor minden rá emlékeztető dolgot a pokol mélyére kívántam. Jake-nek nem kellett magyarázkodnom, és Jessica könnyen bevette a történetem, de Edwardnak nem tudok hazudni. Ő ismer, könnyen kiszúrná a blöfföt.

– Nem, nem kell. – mondta gyanakodva. Azt hiszem senkit nem győztem meg.

Belesüppedtem az ülésbe és a sebesen suhanó tájat kémleltem. A fák egy zöld maszlaggá folytak össze. Azon gondolkodtam milyen lenne ezek után visszamenni Phoenixbe? A zöld helyére barna kerülne. Azt hiszem, nem tudnék egy hamar visszaszokni. Megszoktam ezt a fajta tájat. Minél többet látom, és minél többet vagyok itt, annál jobban a szívemhez nő.

– Megérkeztünk! – mosolygott Adoniszom, és kitárta előttem az ajtót. Miután elhelyeztem magam térben és időben, kikászálódtam a Volvoból. Becsukta az ajtót, és átkarolt. Jól esett a közelsége, de pirultam a bámészkodók miatt. Ő a fehér tökéletesség, én a vörös ügyetlenség. Szép kis páros…

A nap viszonylag unalmasan telt. Órákon próbáltam figyelni, de elég nehéz volt, mert a pad alatt Edward folyamatosan cirógatta a karom. Nagyon jól esett, de teljesen elterelte a figyelmemet a tananyagról. Szünetekben sem eresztett, folyton fogta a kezem, vagy simogatta az arcomat.

Ebédnél a helyemen egy szál rózsát találtam. Megszagoltam a virágot, és meg kell, mondjam mámorító illata volt. Boldogan mosolyogva néztem Edwardra, aki tüzes tekintettel méregette a rózsát.

– Köszönöm szépen! Nem kellett volna! – motyogtam zavartan. Egyrészt a figyelmesség miatt, másrészt mert Edward nem szokott halálos fenyegetésként tekinteni egy rózsaszálra.

– Bella, kérlek, tedd le azt a büdös virágot. – szűrte a fogai közt.

– De hát miért? Ez egy szál rózsa. Nem fog megenni. – mutattam rá, és nem értettem, miért zavarja, ha megfogom a virágot. – Egyébként meg, attól még, hogy neked nem tetszik az illata, nekem tetszhet. Nem értem miért kell ilyen patáliát csapni egy szál virág miatt.

Edward erre még dühösebb lett. A szeme villámokat szórt, miközben kikapta a kezemből a rózsát, és emberi tempóban a kukáig szállította. Kidobta és visszajött, leült a helyére és nézte az ételt.

- Mi, a… Edward? – követeltem a magyarázatot. De ő csak vállat vont, és felbontott egy doboz Colát. Belekortyolt az üvegbe, és lenyelte az italt.

Befejezettnek tekintette a vitát, de koránt sincs vége a dolognak. Nem fogok itt hisztizni, de otthon elkapom a grabancát. Ez nem így működik.

Leültem az asztalhoz, és elkezdtem az ebédemet falatozni. Lassan nyammogtam a sajtos szendvicset, és közben néztem, ahogy Edward a sajátjával szórakozik. Lelki szemeim előtt százszor újrajátszottam a rózsás-jelenetet.

Mit csinálhattam szegény virággal, hogy ilyen reakciót csikartam ki Edwardból. Megfogtam. Lehet, hogy Edward a tüskékben talált valami kifogásolhatót. Jaspert nem tudta volna megállítani, ha megint megvágom az ujjam. Lehet, hogy a rossz élmények miatt ilyen. De akkor papír közelébe se engedne, mert azon az éjjelen…

De, nem erre nem gondolok. Nem akarom még egyszer átélni azt a megrázkódtatást, amit a szakításunk okozott. A lüktető, égető fájdalmat. Szerencsére ez már csak emlékeimben él, mert mihelyt megláttam gyógyította a sebet.

Nem. Ez így nem igaz. Akkor még nem gyógyította, mert azt gondoltam, hogy nem kellek neki. Hogy miután vége ennek a kalamajkának szétválnak útjaink, és újra a magány emészt el.

Akkor a legnehezebb elviselni a fájdalmat, ha tudod, hogy ott van melletted, akit szeretsz, mégsem lehet a tiéd.

– Amikor nem voltál velem kitaláltam egy kifogást. Egy kapaszkodót, amiben bízhatok. Egy erőforrást, amiből hitet nyerhettem. Ezt mondogattam minden este lefekvés előtt: Ha a történeted része kell, hogy legyek, akkor egy napon visszatérsz hozzám. – súgtam irodalom órán Edwardnak. Meglepődött, aztán lággyá vált, és édesen simogatott.

Nem szerettem felhánytorgatni a múltat, de tudnia kellett milyen gondolatokkal etettem magam.

Mert bármily csalóka is a remény, mégis kellemes úton vezet el bennünket a tévedés birodalmába.

Kommenteket kérek szépen!!! Please!

Pusy: Wedó