17. fejezet (2.rész)

Sziasztok!
Itt a fejezet, hozzáfűzni valóm nincs, jó olvasást!

Véres pusszantás: Wedó

17. Újra éledve II.

Legnagyobb meglepetésemre Edward karjai helyett, Alice-ébe estem, mivel a küszöbön sikerült megbotlanom. Szeretgetve ölelt magához, de elkerekedtek szemei, mikor meglátta, hogy nézek ki.

- Bella! – mért végig, bár láthatta előre, hogy a karjaiba fogok zúgni. – Hogy nézel ki?

Én csak pirultam karjai közt és próbáltam felállni, de nem válaszoltam kérdésére. Vajon tényleg ilyen szörnyen festek, vagy csak Alice dramatizálja túl a dolgokat? - Töprengtem el és nagyon reméltem, hogy a második lehetőség igaz. Nem mintha az osztálytársaim mostanában annyira érdekeltek volna, de Edward annál inkább. Előtte nem akartam úgy kinézni, mint egy bányarém, bár ő mindig azt állította, bármiben tetszem neki. Szerintem túlzott, de elég erősen, vagy csak nem akarja, hogy emiatt is nyugtalankodjak. Végülis Edward látott már a kopott melegítőmben és fakószürke pólómban, amit pizsamának használtam, így talán nagy meglepetés nem érheti.

Azt viszont nem értettem, hogy Alice mire célzott. A nyilvánvalón túl, a ruhámat kritizálta, vagy a hatalmas, sötétlila karikákat a szemem alatt?

– Neked is, szia, Alice! – feleltem elengedve a fülem mellett az előbbi kérdését, mikor sikerült a saját lábamon megállnom segítség nélkül.

– Bella, így egy tapottat se mehetsz tovább. Ha már kihagytad a reggelit nálunk, legalább felvehettél volna valami szebb ruhát – ráncolta a szemöldökét. Arrébb mentünk az ajtóból, hogy a kiáramló diákok ne lökjenek fel bennünket. Jessica felhúzott orral ment el mellettem, egy pillantásra se méltatott. Bár nem hinném, hogy most Jess figyelő tekintete sokat jelentett volna számomra. Az sokkal jobban zavart, hogy Mike, a mindig kedves, aranyos, gyorsan felejtő Mike most szikrákat szóró szemekkel haladt el mellettünk. A szúrós pillantásokat csak nekem címezte, Alice-t nem érték efféle támadások. Őt mindenki szerette, ha néha nagyon idegesítő is tudott lenni. Ez nem vámpír adottság, bár Emmettet is nehéz hosszabb ideig utálni, de inkább Alice-es jellemvonás.

Nem hagyott tovább gondolataimmal játszadozni, megfogta a karomat és elhúzott a terem elől. Figyelnem kellett, hogy ne ütközzek bele egyetlen szekrénybe, vagy diákba se, mikor egy ajtó felé húzott. Igazából sosem jártam ezen ajtón belül, bár tudtam, hogy mi van a túloldalán. Levegő, csempe, fuga, porcelán, fém, víz, fa, műanyag. Nem értettem, hogy Alice miért húz a suli-vécé felé. Amíg azon agyaltam, hogy mit akarhat tőlem és a vécétől, addig ő egyenletes, gyors és határozott lépésekkel haladt az ajtóhoz. Végre valahára sikerült egy kicsit szusszannom, mikor megállt előtte. Berepültünk a helységbe, ahol rögtön megcsapta az orromat a fertőtlenítőszer és az ammónia szúrós keveréke. Alice elhurcolt a mosdókagylók mellett, hátra a vécéfülkékhez. Leghátulra vitt, ahol egy fehér radiátor volt. Rátette szürke táskáját, majd méregetni kezdett. Egy kék farmer volt rajtam, és egy fehér, semleges színű fölső. A hideg idő miatt hosszú ujjút vettem fel és úgy látszik valahogy nem sikerült eltalálnom Alice ízlését.

Felhúzott szemöldökkel méricskélt, aztán elkomorult a tekintete. Pár pillanat múlva újra kivirult az arca és nem olyan sötéten nézett engem. Elképzelni se tudtam, mi játszódhat le a fejében, de nem is volt időm ezen sokat gondolkodni. Kotorászott a táskájában, majd előhalászott egy Hello Kitty-s szürke felsőt. Amint megláttam a rózsaszín kontúros macskát, azonnal elkerekedtek a szemeim.

– Alice – parancsoltam rá tagadóan. Ő vállat rántott, de kicsit mogorvább tekintettel húzta ki a következő felsőt a táskájából. Kíváncsi lettem volna, hányat pakolt be? De nem mertem megtippelni se, épp ezért inkább a felsőre tereltem a figyelmemet, amit éppen kihúzott. Egy sima, szürke hosszú ujjú volt. Első látásra. De aztán megláttam a többi részét, és ismét meg kellett lepődnöm. Alice egy olyan blúzt választott, aminek a mellrészénél két szem volt. A szempillák hosszúak és dúsak voltak, és az alsó szemhéjon türkizkék flitterek sorakoztak. Ez volt az egyik szem a párból. A másiknak csak a szempillája volt meg, így, aki szembe kerülne velem, azt látná, hogy a mellemmel kacsintok rá. Hát, mit mondjak? Alice-nek vad és egyedi ízlése van az biztos, de rám tudna erőszakolni egy ilyen felsőt?

Reménykedve pillantott rám, de én hevesen ráztam a fejemet. Alice szája bosszankodó grimaszba torzult, majd idegesen vette ki a következő darabot. Elszégyelltem magamat, amiért ennyire negatívan fogadom az ötleteit, és az ő ruhadarabjait. De alig volt időm ezen rágódni, mert már ki is kapott egy rózsaszín felsőt. Két fekete kéz volt rajta, szintén mellvonalban. Azt hittem visszasírom a Hello Kitty-t. Nem szerettem volna, ha úgy mászkálnék, mintha folyamatosan tapizna valaki.

– Melyik legyen Bella? – kérdezte kevésbé lelkesen.

– Alice – motyogtam. – Én nem hiszem, hogy nekem valók ezek a darabok.

– Ilyenről szó sincs! Akkor én választok - fordította maga felé a blúzokat. Rövid mérlegelés után döntött. – Ez lesz az – vigyorgott. Szürke felsőt nyújtott felém, amin a kacsintós szemek voltak. Szuper… - Csajos, mégsem kihívó, nyugodt, de nem unalmas.

– Alice… - kezdtem, de nem tudtam folytatni a fejemben lévő hangoktól. Szavak, mondatok keringtek bennem, hol angyali hangon duruzsolva a fülembe, hol pedig gátlástalanul a képembe ordítva. A szavak hasítottak a fejemben, vagy lágyan hullámoztak, de egyiktől sem tudtam gondolkodni. Így hát, hagytam, hogy egy kicsit felszínre törjenek az elfojtott érzelmek, és csendben úsztam az árral. „Mi…” „Ne beszélj bolondokat!” „Mindig is szeretni foglak.” „Ha tényleg ezt akarod…” „Nem vagy hozzám való, Bella!” „Nem” „Bella, én nem akarlak téged magammal vinni.” „Bella, mi elmegyünk.” „Ha tényleg ezt akarod…” „Te… nem… akarsz… engem?” „Szüksége van rád!” „…Olyan az emlékezeted, mint a szita!” „És a te emlékeid?” „Én nem felejtek el semmit.”

Aztán a helység süllyedni kezdett velem a szavak hatására, egyre lejjebb és lejjebb estem. Majd, mintha becsukódott volna egy ajtó, a szavak megállíthatatlan folyásának hirtelen vége szakadt. Próbáltam felfogni, hogy az agyam mit szeretne tőlem, de nem sikerült megértenem a célját. Halkan hümmögtem egyet és próbáltam visszafojtani a sírást. Alattomos könnycseppek gyűltek a szemem sarkába, de erős pislogással visszavertem a rohamot. Inkább a mondatokon próbáltam gondolkodni. Miért hozta fel az elmém ezeket a fájó emlékeket? És miért éppen most? Sajnos nem sikerült rájönnöm semmire, nem kaptam választ kérdéseimre.

Alice csettintgetni kezdett az orrom előtt, hogy kiszedjen a kábulatból. Megráztam a fejem, majd rá figyeltem. A kezembe nyomta az fölsőt, majd a vécé felé intett. Egy pillanatra megtorpantam és a vécéajtót néztem. Azon kezdtem gondolkodni, hogy minek vegyem én ezt fel? Nem jó az, ami rajtam van? Dehogynem!

Visszanyomtam Alice kezébe a felsőt és mélyen a szemébe néztem.

– Alice, ezt nem – jelentettem ki sziklaszilárdan, erősségemen még Alice is meglepődött. Sosem voltam egy akaratos nőszemély, de nem kényszeríthetnek rám olyat, amit nem akarok. Ez eddig sem történt másképp és eztán se fog változni.

Felkaptam a táskámat a radiátorról, és kivonultam a lánymosdóból. Olyan hévvel vágtam ki, hogy majdnem kiesett a keretéből, de Alice-nek sikerült némiképpen felidegelnie. Hórihorgas léptekkel tettem meg az utat a biológia terem felé, ahol Edward várt. Ez az egyetlen békítő körülmény tudott rám hatni, és mihelyt megláttam szerelmemet a hármas épület ajtajában, rám várva, hirtelen elpárolgott minden dühöm a Cullenek iránt. Legfőképp Alice-szel nem tudtam most foglalkozni, az agyam minden sejtjét lekötötte Edward vadítóan gyönyörű mosolya, melyet rám villantott. Mikor odaértem hozzá, kezemet az övébe rejtettem, összekulcsolva őket. Ő a másik kezét végighúzta a járomcsontomon, majd a derekamra csusszant. Mosolyogva, boldogan léptünk be a terembe, ahol sikerült Mike gyűlölködő tekintetét elkapnom. Egy pillanatra még bűntudatot is éreztem, de aztán Edwardra korlátozódott minden figyelmem.

– Gratulálok – mondta mosolyogva.

– Sikerült kiakasztanom Alice-t – pirultam el, s ahogy vigyorogva bólintott igazolta félelmemet.

– De örülök, hogy nem uralkodott rajtad – mondta komolyan, félmosollyal a szája szélén. – Őszintén szólva kicsit sok már Alice-ből. De persze őt nem lehet leállítani, úgyhogy számíthatsz újabb támadásokra – kacsintott rám.

Én csak felsóhajtottam és reménykedni tudtam, hogy visszavesz egy kicsit. A tanár be is toppant mikor Edward befejezte a mondandóját. Egy állványt tolt maga előtt, amin egy vetítő volt. Most félhangosan sóhajtottam, hiszen unalmas órának nézünk elébe, mikor filmet kell nézni. Szerettem az ilyen vizuális órákat, amitől könnyebben el tudtam képzelni a tananyagot, de mióta Edward visszajött, nem értem rá filmet nézni. Túlságosan lefoglaltak a körülöttünk lévő szikrák, amik azonnal megjelentek, ahogy a tanár lekapcsolta a világítást. A vetítés még el sem kezdődött, de én máris untam. Próbáltam nem észrevenni, ahogy Edward a szeme sarkából engem néz, és azt is, ahogy villámlott körülöttünk a levegő. Azt hittem felperzselnek ezek az apró szikrák, ahogy a bőröm szélén táncoltak. Kellemes borzongás futott végig rajtam, ahogy Edward lepkeszárny finoman simogatni kezdte a karomat. Hálásan és szerelemmel átitatott pillantással köszöntem meg a kedveskedését. Egy fél pillanatig azt hittem, hogy idehajol és megcsókol, de aztán rendezte arcát és újra a képernyőt figyelte. Nekem nem volt elég érdekes a film, így inkább Edward arcát tanulmányoztam, vagy a falon lévő repedéseket számolgattam.

Lassan és unalmasan telt el ez az óra, ahogy a hét további napjai is. Jacob szinte állandó vendég lett nálunk, aminek Charlie nagyon örült, azonban Edward már kevésbé. Eltűrték egymást és Jake is rendesen viselkedett, bár a csókolózásainkat nehezen viselte. Nem is akartam bántani, így is épp eleget fogom az elkövetkezendő időben, így próbáltam éjjelente, vagy az iskolába élvezni Edward ajkait. Pozitívan csalódtam Jacobban, hiszen nem rohant le többet olyan szándékkal, hogy szakítsak a barátommal. Így sokkal kellemesebben éreztük magunkat, és egy meccs erejére odafeküdtem melléjük, mikor Edwardnak mennie kellett. Nem akartam hamis álmokba ringatni Jake-et, de nagyon jól esett, mikor a kanapé előtt feküdtünk és puha, meleg mellkasára kuporoghattam. Jól esett a melegség és a finom gyantával keveredett erdő illat, ami belőle áradt. Így jobban élveztem az egyébként nagyon unalmas Mariners meccset.

Szinte minden nap nálunk aludt Jacob is, ha nem kellett járőrözni, mennie. Egyik éjjel, mikor még nem ért vissza Edward, Jake érdekes kérdéssel állt elő. Nem volt sértő, inkább csak kíváncsi, de az ő szájából elég furcsa.

– Mit szeretsz Edwardon? – kérdezte, miközben az ágyamon heverészett. Épp visszajöttem a fürdőszobából, letettem a neszeszeremet, hogy átgondolhassam a dolgot. – Mármint ne vedd sértésnek, nem annak szántam. Csak próbálom megfejteni a kapcsolatotokat.

– Ez elég bonyolult – telepedtem le mellé az ágyra. – Edward egy nagyon összetett személyiség. Ő nem hisz a lélekben, de szerintem neki van a legcsodálatosabb lelke a világon. Nem úgy vonzódom hozzá, mint mondjuk hozzád. Te az éltető erőm voltál, de másképp és emiatt fáj a fejem még most is. Félek, hogy mi lesz veled Jacob… Most még elvagyunk, de ha Edward többet szeretne, és nekem választanom kellene… Nem akarlak elveszíteni Jake! De nem tudom összeegyeztetni a két életemet, a két énemet. Edward is és te is nagyon fontosak vagytok a számomra… - Egy pillanatra elhallgattam, mert nem találtam a szavakat, amik kifejeznék érzéseimet.

– Bella, én nem akarom, hogy szétszakadj – motyogta a hajamba. – Ha te tudod, hogy mi a jó neked, akkor én nem állok a boldogságod útjába. De amíg nem döntöttél a jövődről, addig nem tudok biztosan semmit. A szerződést nem lehet csak úgy felrúgni, hiszen komoly következményeket vonna maga után. Fontos döntést fogsz meghozni, a két nép sorsa a te kezedben van most.

Elhallgatott, amíg próbáltam megemészteni a hallottakat. Jacobtól kevés ilyen érzelmi kitörést hallok, hiszen annál erősebb férfi. Az a probléma, hogy igaza van. Nagyon nagy teher van a vállamon, mert, ha úgy döntök, csatlakozom a Cullen klánhoz, mint vámpír, akkor az egyezséget felrúgják a Cullenek. Ezzel háborút szítok a Quiliute-ok és a Cullenek közt. Ha viszont Jacobbal maradok, akkor tönkreteszem a Cullen klánt, de legfőképpen Edwardot. Bármit teszek, magas árat fizetek.

– Mennem kell – pattant fel Jake idegesen. – Jó éjt, Bella!

– De Jake… - kezdtem volna, de már ki is ugrott az ablakon. Mire kikászálódtam az ágyból és odaszaladtam az ablakhoz, már csak azt láttam, ahogy egy kékes farmerdarab eltűnik a zöld sűrűben. A csodával határos módon, ezen az éjjelen nem szakadt az eső. Sokkal nyugodtabban tudtam visszafeküdni az ágyba, és kényelmesebben, mélyebben alhattam, hiszen a tetőn verdeső vízcseppek most nem háborgatták álmomat.