18. fejezet

Sziasztok!
Meglepi! :) Előbb hoztam a fejezetet, remélem örültök. Ezután azonban lesz egy két hetes szünet, ugyanis ismételten a nyakamra veszem az országhatárokat, és kilépek a magyar légtérből. :)Élvezzétek, amíg lehet, nekem pedig sok komit küldjetek, mert elég hervasztó a komment állományunk. Az előző részhez egyetlen megjegyzést sem kaptam, az előző előttihez is csak egyetlen egyet. (Köszönöm Carlie-nak, hogy akkor gondolt rám!) Sokkal jobban motiválna, és többször lenne friss is, ha tényleg abból a hatvanöt emberből valaki pötyögne nekem pár sort.
Egyébként ezer köszönet, és millió hála azért a hatvanöt rendszeres olvasóért!!! (L)

Pxx: Wedó

18. Fekete Oroszlán

/Bella szemszöge/

Az álmomat most nem zavarta meg a folytonos eső hangja, sokkal nyugodtabban tudtam elmerülni az öntudatlanságban. Bár hiányérzetem még mindig nem hagyott alább, hiszen nem volt körülöttem Edward. Hiányzott a hűvös érintése a homlokon, ahogy finoman simogat, hiányzott bársonyos hangja, ahogy az altatómat énekli. Hiányzott mellőlem, és hiába volt ki ágyam, most hirtelen túlságosan nagynak éreztem. Azon is agyalhattam, hogy miért kellett Jake-nek ilyen hirtelen lelépnie. Biztos hirtelen őrségváltás, vagy valami hasonló volt, legalábbis ezzel nyugtattam magamat. Büszke voltam magamra, mert nem hagytam, hogy Alice rám erőltesse az akaratát. Egy évvel ezelőtt még hagytam volna, de most már erősebb lettem. Bár ki kell majd valahogy engesztelnem Alice-t…. Szerintem egy közös vásárlásnak nagyon örülne, és ezzel a számlám ki is lenne elégítve. Nyugodtan sóhajtottam, hiszen egy értékes napot hagyok magam után. Nem menekülni akartam az álmok tengerébe, most nyugodtan lépdeltem a rózsás réteken. Hamar el is kapott a virágok varázsa, a pollen lágyan hullt szemeimre, ezzel elszakítva a valóságtól. Az általuk teremtett realitást láttam, olyan helyen, ahol nem kell félnem senkitől és semmitől.

Candy is szerepelt az álmomban. Nem mondhatnám, hogy megfertőzte, hiszen nem tett benne semmi rosszat. Egy kerek rét közepén ültem egyedül, mikor a fák közül hirtelen előlépett Candy. Edward nem mesélt róla túlzottan sokat, így a fantáziám szárnyalhatott. Egy fekete hajú szépséget képzeltem el, egy tökéletes arcvonásokkal megáldott lányt. Aztán rájöttem, hogy vámpír, így az arcát fehérebbnek láttam, aranybarna szemekkel, mint amilyen a Culleneknek van. Egy lenge, fehér, nyári vászonruhában volt, s mezítláb közeledett felém. Nem kimérten, hanem ruganyos, könnyed léptekkel, mintha lábai helyett, lepkék vezették volna az útját. Olyan kecses is volt, és tökéletes. Annyira szép volt, hogy belesajdult a szívem. Éreztem egy meghatott, engedetlen könnycseppet legördülni az arcomon, és rájöttem, hogy én ehhez képest nulla vagyok. Ekkor fordult át az álom rémálommá. Hirtelen hideg lett és csípős szél fújta a hajamat. Candy még mindig közelített felém, de nem szelíd arccal, hanem karmazsinvörösben izzó, félelmetes és szomjas tekintettel. Teste már kimértebb volt, még mindig könnyeden, de úgy közelített felém, mint egy ragadozó a zsákmányához. A hideg szél egyre erősebben cibálta a hajamat és az ég is besötétült. Candy vállán hirtelen egy Volturis köpeny jelent meg. Elbűvölően mosolygott, kivillantva ezzel mind a harminckét hófehér fogát. Ez az ördögi mosoly megrémített, de vonzott a tökéletes arca. Nem tudtam mozdulni a félelemtől és a lenyűgözöttségtől. Még mindig közeledett felém, és már csak három méterre volt tőlem mikor egy hatalmas villám hasította át az eget. Nem csapódott bele semmibe, de mikor visszanéztem Candy-re egy hatalmas, fekete oroszlánt láttam a helyén. Gyönyörű volt, tekintete okos és igéző. A teste robosztus, áramvonalas és mégis kecses. A léptei kifinomult, pontos és halálos ragadozóra vallottak. A szeme még mindig élénkvörösen csillogott és mintha láttam volna a szája vonalában azt az ördögi, de közben pajkos mosolyt. Egyre közeledett felém, és már csak pár lépés választott el tőle. Hirtelen ideért a mennydörgés, és erősen szakította ketté a csendet. Ekkor az oroszlán ugrott, teste megnyúlt és az izmok tökéletesen kirajzolódtak rajta. Vérbeli ragadozó volt, egy kitűnő vadász. Csak az maradt a probléma, hogy ez esetben én voltam a bárány, és némán figyeltem, ahogy az oroszlán hatalmas, fekete mancsa beterít és hátrahanyatlok a fűbe.

Ekkor az álomnak vége szakadt, zihálva ültem fel az ágyban. Az órára pillantottam, ami hajnali hármat mutatott. Edward aggódva húzta végig az ujját a homlokon, amelyen gyöngyözött a verejték. Először megijedtem tőle, de aztán gyorsan mellé bújtam, magammal húzva a takarót is. Örültem, hogy nem egyedül vagyok, hiszen nagyon félnék az éjszaka további részében. Bár ez az álom korántsem volt olyan rossz, mint, amiket akkor álmodtam, mikor Edward nem volt mellettem, mégis elég erős érzelmeket keltett bennem. Talán azért, mert nem tudtam letisztázni magamban Candy személyiségét. Egy elképzelhetetlen folt volt, tökéletes vámpír tulajdonságokkal és gonosz, féltékeny lélekkel. Meg kell majd beszélnem Edwarddal, döntöttem el magamban. Ám, most ideje, hogy kialudjam magam, ha nem akarok holnap megint lila karikákkal ébredni. Edward elkezdte dúdolni az altatómat, amivel rásegített a gyors elalvásra. Az elkövetkező pár órát nyugodt, álomtalan álomban töltöttem, így reggel frissen és üdén keltem ki az ágyból. Illetve nem is keltem, ki ugrottam a takaróból. Az éjjeli órám csörgése ébresztett most is, de mosolyogva pattantam fel. Egy lágy puszit leheltem Edward ajkaira, mire értetlen arckifejezéséből elnéző és vidám lett.

Felkaptam a neszesszerem és tánclépésekkel, könnyedén haladtam a fürdőszoba felé. Gyorsan rácsuktam az ajtót, majd előkotortam a fogkefémet és a fogkrémemet. Miután végeztem a fogmosással, egy ki hideg vizet engedtem a tarkómra és az arcomra is fröcsköltem belőle. Még szerencse, hogy a fürdőszobában volt szőnyeg a csempén, különben úszna az egész fürdő. A fröcsköléses felfrissülés jó mód, de sajnos az én bénaságommal keverve elég szép kis pocsolyát sikerült kialakítanom a mosdó körül. A szőnyeg cuppogott alattam, úgyhogy gyorsan kimenekültem a fürdőből és visszatérve Edwardhoz a ruhák közt kezdtem kotorászni. Sajnos az időjárás már visszatért a régi kerékvágásba, ismételten esett az eső, így a lengébb ruházat ki van csukva. Mégsem akartam most pulóverben, meg bunda cuccban megjelenni, így aztán kivettem egy vastag pántos fehér trikót és egy barna, rózsaszín, fehér kockás inget. A fehérnemű és a fölsők mellé még kiválasztottam egy kényelmes farmert.

– Edward – fordultam felé pirulva.

– Öhm… persze, bocsánat – fordult háttal nekem, mire gyorsan levettem a pizsamámat. Felvettem egy kényelmes, fehér, kicsit csipkés fehérnemű szettet, a nadrágomat, majd a két felsőt. Egy pillanatra elgondoltam, hogy mi lenne, ha betűrném a trikót, de ezt az ötletet gyorsan száműztem. Most egy kicsit laza napom lesz, legalábbis az öltözékem ezt mutatja. Felkaptam még egy fehér titokzoknit és megcéloztam a tükröt.

– Edward! Most már leskelődhetsz – fordultam felé, miközben még mindig a tükör előtt billegtem. Színpadiasan fordultam egyet a tengelyem körül, mikor már engem figyelt.

– Gyönyörű vagy – mondta áhítattal a hangjában, miközben le se tudta venni rólam a szemét. Ez némi önbizalommal töltött el, főleg azok után, hogy elképzeltem álmomban Candyt.

– Köszönöm – pukedliztem, majd egy mosollyal az arcomon Edwardhoz lépdeltem. Megfogtam a kezét, és együtt indultunk lefelé reggelizni. Charlie már nem volt itthon, amit csodáltam is, hiszen ilyenkor még nem megy munkába, de nem nagyon húztam fel magam rajta. Ha munka van, hát munka van. És egyébként is sokkal jobb így, hogy Edwarddal reggelizhetek. Megcsináltam a müzlimet, miközben Edward kitöltött nekem egy jó nagy pohár narancslevet. Hálásan mosolyogtam rá, de valahogy nem éreztem magam kényelmesen.

– Te biztos nem kérsz semmit? – kérdeztem tőle, bár sejtettem, hogy mit fog felelni.

– Nem – forgatta meg szemeit, de elnézően mosolygott rám. – Nekem már az is éppen elég, hogy nézhetlek evés közben. És nem hinném, hogy a hűtőtökben találnék valamit a saját ízlésem szerint.

– Talán egyszer el kellene rejtenem benne egy liter marhavért – töprengtem, mire felnevetett.

– Kerge marha az van itt épp elég – mosolygott, miközben kavargattam a müzlimet.

- Hékás! Nem úgy volt, hogy háziállatot nem gyilkolászunk? – emeltem fel a fejem, miközben egy falatot nyomtam a számba.

– Lehet, hogy ez esetben kivételt teszek – villantotta fel tökéletes fogsorát, mire meglódult a szívem. Nem a félelemtől, hanem magától a szépségétől. El sem tudtam képzelni, hogy mutatok mellette, de lehet, hogy jobb is így. Kevésbé élénk fantáziával, de boldogabban.

Mikor lankadt a szívem heves verdesése, belapátoltam a müzlimet és felhajtottam a narancslevemet.

– Jól esett, köszönöm szépen – mosolyogtam rá.

– Csak természetes – somolygott. Kivittem a mosogatóhoz az edényt és a poharat, elmostam mindkettőt, majd szépen el is törölgettem. A müzlit visszaraktam a szekrénybe, a tejet és a narancslevet pedig a hűtőszekrénybe. Eközben Edward dúdolgatott, én pedig azon gondolkodtam, hogy mitől ez a fene jó kedvem. Sokszor volt olyan nap, amikor nem volt kedvem kikelni az ágyból, nemhogy reggelizni, meg mosogatni. Elrakni a narancslevet? Eltörölni az edényeket? Nagyon kelletlenül csináltam, most pedig boldogan és háziasan tettem mindezt, mintha egy igazi konyhatündér lennék. Minden esetre tetszett ez az önfeledt vidám hangulat, boldogan úsztam Edward lágy hangjában. Még volt időnk, hogy beérjünk, így leültem az ölébe és vállára hajtottam a fejemet. Csak pár percig tudtam élvezni ezt a fajta nyugalmat, mert Edward elhallgatott és a mellkasából halk morgás tört felszínre. Aztán hirtelen alább hagyott, és a lábával kezdett ringatni bennünket.

– Miről maradtam le? – kérdeztem nyugodtan, de kíváncsian.

– Jacob – mormolta Edward és el sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett vele. Valószínűleg ide tart, épp ezért lett olyan rossz kedve. Nem találgathattam, hogy miért, mert már hallatszott is a fék csikordulása, ahogy megáll a ház előtt. Ajtócsapkodást hallottam, miközben kimásztam Edward öléből, hogy ajtót nyissak. Jake már ott is állt a tornácon, és kettőt kopogott. Elfordítottam a kulcsot a zárban és kinyitottam neki az ajtót.

– Szia, Bella! – köszönt és az arca szenvtelen volt. A hangja alapján egy maszk volt az arcán, amiről nem olvashatott le senki semmit. Természetesen csak nekem volt fenntartva, hiszen Edward hallotta minden gondolatát. Szuper…

- Jó reggelt Jacob! Mi szél hozott erre? – kérdeztem könnyedén. Ezt a játékot ketten is játszhatjuk! Visszaültem Edward ölébe, onnan néztem Jacobot. Egy kicsit megilletődött, aztán megköszörülte a torkát.

– Ömm… Bella, mit szólnál, ha ma velem jönnél az iskolába? – kérdezte. Ezen meglepődtem, mindenre számítottam csak erre nem. Lehullott rólam a maszk, amit körül belül egy percre vagy annyi időre se sikerült fenntartanom. Igaza van Edwardnak, nem megyek színészi pályára.

– De Jake! Te a rezervátumban jársz suliba, nem? – kérdeztem.

– Elviszlek a Forksi sulidba, nekem meg később kezdődik a tanítás, mint nálatok – felelte.

– Oké… - mondtam neki, bár inkább hangzott kérdésnek, mintsem kijelentésnek. – Menjünk – sóhajtottam. Egy finom csókot leheltem Edward ajkaira, majd kipattantam az öléből és célba vettem az előszobát. Kivettem a szekrényből a fekete színű, piros körvonalú, fehér színű pipával ellátott cipőmet és felhúztam a lábamra. Felkaptam a kabátomat, majd Jacob után kimentem a házból. Edward is jött utánam. Mikor be akartam zárni az ajtót, eltolta a kezemet.

– Hagyd, majd én. Menj csak – biccentett Jacob felé. – Szeretlek.

– Én is – feleltem gyorsan, mert Jake türelmetlenül túráztatta a Rabbitot. Bemásztam a kocsiba, bekötöttem az övemet, és Jacob arcát figyeltem. Még mindig ott ült rajta az a szenvtelen maszk, ami reggel is. Nem tudtam mire vélni, de egy dologban biztos voltam. Ő jobb színész nálam.

– Bella, emlékszel Leah-ra? – kérdezte tőlem egy kis idő elteltével. Meglepetten pislogtam párat, majd próbáltam visszaemlékezni a náluk eltöltött spagetti partikra és az ott megjelenő arcokra. Szinte minden arcot rézszínű bőr fedte, de végül sikerült rájönnöm, ki Leah. A beszédes Seth Clearwater nővére, aki kicsit magába húzódóbb és undokabb.

– Igen – feleltem. Nagyot nyelt, aztán folytatta.

– Azért mentem el tegnap úgy, és ezért ne haragudj – fordult felém bűnbánó arccal. – Mert Leah átváltozott.

Hirtelen felszaladt a szemöldököm és értetlenül néztem Jake-re. Egy lány? Az, hogy lehet? Nem csak fiú-vérfarkas lehet? Ezek szerint már bárkiből lehet farkas? La Push összes gyerekénél fennáll a veszély.

– Ne is kérdezd – sóhajtotta, látva kétkedő arckifejezésemet. – Mi sem tudjuk, hogy hogyan, vagy miért? Sam eléggé ki volt akadva. Úgy éreztem, hogy tudnod kell. Megbízom benned annyira, és most egy ideig vigyáznom kell Leahra, úgyhogy – megrántotta a vállát. – kicsit több időt tölthetsz kettesben a piócáddal.

Tiltakozni akartam, mikor hirtelen leállította a motort. Észre se vettem, hogy mikor értünk ide, nem gondoltam volna, hogy a Rabbit ilyen jól megy. Vagy csak én gondolkodtam túl sokáig az arcán? Mindegy, végülis nincs jelentősége, a lényeg annyi, hogy mostantól ritkábban látom Jacobot, ami kifejezetten rossz.

– Jacob, hiányozni fogsz – mondtam őszintén, mire elvigyorodott.

– Hát igen… Nem lesz meg az édes, puha és ölelni való plüssfarkas, akivel lehet szórakozni. Nem tudom, hogy fogod kibírni nélkülem – vigyorgott.

– Van helyette jégkrémem – motyogtam, miközben kiszálltam a kocsiból. A fejemre nyomtam a kapucnimat, majd becsuktam magam mögött az ajtót. A járdára vonultam és integetve figyeltem, ahogy Jacob elhajt. Hiányozni fog, úgy igazán…

Nem volt sok időm felfogni, vagy feldolgozni, hogy mivel jár az a tény, hogy Leah is vérfarkassá válik. Jessica haladt el mellettem, és oldalba bökött.

– Na, mi az? Nem elég jó a Cullen? – kérdezte grimaszolva. Mosolyogva fordultam hozzá, pedig ő gúnyosan szólt hozzám.

– Tudod, jól esik egy kis változás… Kezdtem beposhadni mellette – kacsintottam rá.

– Akkor lehet, hogy majd futok egy kört nála – vigyorodott el, fél év óta először. – Amúgy, a hétvégére jó időt mondanak, lemegyünk egy páran a partra. Nincs kedved velünk jönni?

– Melyikre? – kérdeztem vissza, de nem sok partot ismertem, és csak reménykedni tudtam, hogy La Pushra gondolt.

– A First Beach-re. Ha fürdeni nem is, de szörfözni fogunk – kacsintott rám. Ajjaj, én a deszkán? Ki van csukva!

– Inkább szerintem Angelával megnézzük a kis tavakat, amíg ti lovagoltok a hullámokon – mosolyogtam. – Egyébként szívesen megyek.

– Szuper! Találkozunk matekon! – mondta, majd eltűnt a hármas épület felé. Hm… milyen érdekes. Az év végére minden megoldódni látszódik. Újra kiépíthetem a kapcsolataimat a suliban, Edwarddal éppen nincs semmi bajunk, Jacob is viszonylag beletörődött a dologba. Meglepően könnyen ment minden és nem is értettem. Biztos, hogy lesz valami, ami miatt ez a kiegyensúlyozott boldogság elkezd lefelé ívelni. Remélem, ezt a napot még nekem adják az égiek, és nem lesz semmi gondom ma. Így hát, reményekkel telve indultam el az egyes épület felé.

Ui.: Kommentet! PLS!!